Nyílt vízi úszás: egyelőre bizonytalan a szerda hajnali vb-rajt

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2025.07.15. 11:57
null
Olasz Anna (középen) Betlehem Dávidékkal (Fotó: Instagram, archív)
Olasz Anna újabb helyzetjelentést adott lapunknak Szingapúrból, immár az edzők és csapatvezetők számára megtartott technikai értekezleten elhangzottakról is beszámolhatott.

 

Magyar idő szerint hétfő este jött a hír Szingapúrból, hogy elhalasztják a keddi női 10 kilométeres versenyt. Az ok: a vízben megnövekedett az E. coli baktériumok száma – mint ismert, hasonló volt a helyzet a Szajnában is a párizsi olimpia idején. 

Kedd reggel ismét vettek mintát a vízből, annak szingapúri idő szerint valamikor éjfél előtt lesz eredménye – mondta el a Nemzeti Sportnak Olasz Anna csapatvezető. – Ha az rendben lesz, akkor ellövik a rajtot, a férfiaknak hét óra harminckor, a nőknek fél tizenegykor.”

Ez magyar idő szerint először is az esti órákat jelenti, a rajtok pedig hajnali fél kettőt és fél ötöt jelentenek. 

Ha az esti eredmények sem lesznek jók, akkor újból mintát vesznek a vízből, annak reggelre lesz eredménye, s ha az jó, akkor még szerda délután rajtolhatnak a versenyzők” – folytatta Olasz Anna. 

Mindez azt jelenti, hogy ha csak a második mintavétel hoz jó eredményt, akkor magyar idő szerint szerdán 19 órakor rajtolnak a férfiak, 22 órakor pedig a nők. 

De mi van akkor, ha egyik mintavétel sem hoz megfelelő eredményt?

Akkor újratervezés van – válaszolt a kérdésre Olasz Anna. – Egyelőre nincs pánik, már csak azért sem, mert a szervezők folyamatosan monitorozták az eredményeket a világbajnokság előtt is, egyáltalán nem volt benne a pakliban, hogy ez a helyzet áll elő, tulajdonképpen a semmiből nőtt a duplájára a baktériumok száma. Ezért is reménykedik abban mindenki, hogy ez egyszeri eset.”

 

Legfrissebb hírek

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
2026.04.28. 18:03

Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyílt vízi úszóversenyen

Úszás
2026.04.26. 16:55

Betlehem Dávid duplázott Ibizán

Úszás
2026.04.25. 20:12

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid a 3 kilométeres kieséses versenyben is aranyérmet szerzett Ibizán

Úszás
2026.04.25. 12:20

Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina negyedik lett a három kilométeres versenyben Ibizán

Úszás
2026.04.25. 10:37

Betlehem Dávid győzött, Mihályvári-Farkas Viktória harmadik lett az ibizai nyílt vízi vk-versenyen

Úszás
2026.04.24. 18:31

Betlehem Dávid aranyérmes az ibizai 10 kilométeres versenyen

Úszás
2026.04.24. 14:29

Mihályvári-Farkas Viktória bronzérmes az ibizai 10 kilométeres versenyen

Úszás
2026.04.24. 11:55
Ezek is érdekelhetik