A spanyolokkal elődöntőzik a női pólóválogatott a vizes vb-n

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
• Szingapúr
Vágólapra másolva!
2025.07.19. 15:59
null
A hollandokat legyőző, olimpiai címvédő Spanyolországgal vív meg a döntőbe jutásért a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri vizes vb-n (Fotó: Getty Images)
Spanyolországgal elődöntőzik a szingapúri vizes világbajnokságon a magyar női vízilabda-válogatott, miután a spanyolok a nyolc között jó kezdés, de izgalmas végjáték után ötméterespárbajban nyertek Hollandia ellen.

Az első két negyed láttán nem úgy tűnt, hogy bajba kerülhet a spanyol női vízilabda-válogatott a hollandok elleni negyeddöntőben. Az olimpiai címvédő már 7–2-re is vezetett, a hollandok sokáig nem találták az ellenszert az erőtől duzzadó támadójátékára. Még a nagyszünetben is négy volt közte, de a harmadik negyed elejét nagyon megnyomta az Európa-bajnok, Lieke és Bente Rogge vezérletével nyílttá tette a találkozót.

Innen aztán újból elléptek három góllal a spanyolok, talán megint azt hitték, hogy megvan a továbbjutás, csakhogy emberelőnyből egyáltalán nem ment nekik, a fórok után rendszerint kontrákat is kaptak. Ha Martina Terré nem mutat be bravúrokat, bizonyára állva hagyták volna riválisukat a hollandok, de így is egyenlítettek az utolsó percben – nagy izgalmakat hozott a végjáték. Időkérés után támadott Spanyolország, a bejátszást azonban elhalászták a védők, Evangeosz Dudeszisz pedig már jelezte is segítőjének, hogy tenyereljen rá a gombra.

Húsz másodpercük maradt a hollandoknak, hogy hét a hat ellen kiharcolják a győzelmet, de eladták a labdát, abból meg kis híján üres kapus gólt kaptak… Maradt a 11–11, vagyis szétlövéssel zárult a játéknap: a második párban Bente Rogge, a negyedikben Maartje Keuning hibázott (másodjára Terré védett), a túloldalon senki sem rontott, így a magyar válogatott Spanyolországgal találkozik a hétfői elődöntőben, magyar idő szerint 15.35-kor.

VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR
NŐK
NEGYEDDÖNTŐ
Spanyolország–Hollandia 11–11 (3–1, 4–2, 3–5, 1–3) – ötméteresekkel 4–2

KORÁBBAN
Görögország–Ausztrália 8–7 (1–1, 4–2, 1–2, 2–2)
Egyesült Államok–Japán 26–8 (10–2, 6–1, 5–2, 5–3)
MAGYARORSZÁG–Olaszország 12–9 (3–3, 3–2, 4–2, 2–2)

A 9-12. helyért
Kína–Franciaország 18–6 (2–2, 4–0, 7–2, 5–2)
Új-Zéland–Nagy-Britannia 20–12 (5–3, 7–3, 5–1, 3–5)
A 13. helyért
Horvátország–Argentína 16–14 (3–2, 2–2, 5–4, 2–4) – ötméteresekkel
A 15. helyért
Dél-Afrika–Szingapúr 8–4 (3–0, 2–3, 2–1, 1–0)

Július 21., hétfő
ELŐDÖNTŐ
11.35: Görögország–Egyesült Államok
15.35: MAGYARORSZÁG–Spanyolország

 

Legfrissebb hírek

A BVSC és az Eger is hozta a kötelezőt a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.11.26. 21:22

Öt góllal nyert az FTC a Dunaújváros ellen a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.11.19. 21:04

Az UVSE egy góllal megnyerte az Eger elleni rangadót a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.11.14. 20:54

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
2025.11.13. 14:49

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

A BVSC-t is legyőzte, hibátlan maradt az FTC a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.11.05. 21:15

Női vízi ob I: 28 gólt lőve nyert a III. kerületben az FTC

Vízilabda
2025.10.29. 19:44

Győzelemmel zárta a selejtezőt a III. Kerület

Vízilabda
2025.10.18. 23:00
Ezek is érdekelhetik