Vizes vb: Ez most meglepően sokat kivett belőlem – Hosszú Katinka

C. Á., D. S. B.C. Á., D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.21. 11:09
null
Hosszú Katinka elődöntős 200 pillangón (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, jól hajrázva hatodik lett előfutamában, így a tizennegyedik idővel jutott a délutáni elődöntőbe Hosszú Katinka a 200 méter pillangó előfutamából a budapesti vizes világbajnokság keddi versenynapján.

A futamát hatodik helyen, 2:11.22 perces idővel záró Hosszú nem volt elégedett a versenyével, de örül a továbbjutásnak.

„El is fáradtam, meg az idő sem annyira jó. Megint a második felében végeztem a futamomnak, mint a szombati kétszáz vegyes elődöntőjében, és egyből elengedtem, úgyse lesz meg a továbbjutás, de szerencsére megint megvan, úgyhogy délután lehet javítani. Remélem, hogy valamennyire fel is készít ez a kétszáz pillangó a négyszáz vegyesre, mert ez most meglepően sokat kivett belőlem, ugye tegnap nem úsztam, de örülök, hogy egyáltalán itt vagyok és versenyzek” – értékelt Hosszú Katinka a futam után az újságíróknak.

Hosszú Katinka – és a szintén továbbjutó Kapás Boglárka – elődöntőjét kedden 19.18-tól, Milák Kristóf és Kenderesi Tamás fináléja után rendezik a Duna Arénában.

19. VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
ÚSZÁS, ELŐFUTAMOK
NŐI 200 MÉTER PILLANGÓ

1. Summer McIntosh (kanadai) 2:07.26
2. Hali Flickinger (amerikai) 2:07.31
3. Hajasi Kina (japán) 2:08.63
...
7. Kapás Boglárka 2:09.24
...14. Hosszú Katinka 2:11.22

Legfrissebb hírek

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
3 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
19 órája

Kós Hubert bronzérmet szerzett 200 méter vegyesen a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
21 órája

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
2025.07.30. 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13
Ezek is érdekelhetik