Vizes vb: Orbán Viktor átvette a FINA-zászlót Kazanyban

MTI MTIMTI MTI
2015.08.09. 22:27
Orbán Viktor miniszterelnök a következő, 2017-es világbajnokság rendező országának képviseletében átvette a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) zászlaját a kazanyi vizes vb vasárnapi záróünnepségén vasárnap.

A magyar kormányfő beszédében elmondta, hogy noha a vb éremtáblázata szerint Oroszország kilenc aranyérmet szerzett Kazanyban, ez voltaképpen tíz, mivel a szervezőknek is jár egy arany. Orbán Viktor kifejtette, Kazanyban magasra került a mérce, de a magyarok mindent megtesznek két év múlva a hasonlóan sikeres rendezésért.

A miniszterelnök hozzátette, bízik benne, hogy 2017-ben a magyarok ugyanilyen büszkeséggel adhatják majd át a FINA-zászlaját a 2019-es rendező, dél-koreai Kvangdzsunak.

A miniszterelnök hozzátette, bízik benne, hogy 2017-ben a magyarok ugyanilyen büszkeséggel adhatják majd át a FINA-zászlaját a 2019-es rendező, dél-koreai Kvangdzsunak.

„Találkozunk 2017-ben Budapesten” – zárta szavait Orbán Viktor.

A színpompás és zenei betétekkel tarkított záróünnepség során Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök köszönetet mondott Kazanynak, majd közölte: átadják Budapestnek a stafétát azt kívánva, hogy a következő vb ugyanolyan sikeres legyen és annyi érmet hozzon a magyaroknak, mint a mostani.

Dmitrij Medvegyev hozzáfűzte, a 16. vizes vb-n több mint 3000 sportolót láttak vendégül 190 országból.
Julio C. Maglione, a FINA elnöke beszédében kifejtette: a FINA történetének egyik legcsodálatosabb fejezetét írták, otthon érezték magukat Kazanyban, amely az eddigi legjobb világbajnokság házigazdája volt.

Rusztam Minnyihanov, az oroszországi Tatárföld köztársasági elnöke ugyancsak köszönetet mondott a szervezőknek és a közönségnek. Magyarország eredetileg a 2021-es világbajnokságnak adott volna otthont, de a mexikói Guadalajara visszalépése után, idén március 11-én megkapta a 2017-es esemény rendezését. Orbán Viktor és Julio C. Maglione április 16-án írta alá a vb rendezéséről szóló megállapodást Lausanne-ban.

Legfrissebb hírek

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
2026.02.22. 22:54

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Orbán Viktor a friss Nemzeti Sportot helyezte el a reptéri időkapszulában – fotó

Egyéb egyéni
2026.02.20. 15:18

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
2026.02.07. 18:12

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

Orbán Viktor fogadta a Nemzeti Sport Gála díszvendégeit

Egyéb egyéni
2026.01.12. 21:44

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15
Ezek is érdekelhetik