Vizes vb: milliárdokat költenek a turisták

MTI MTIMTI MTI
2017.07.22. 08:06
A várakozások szerint milliárdokkal több pénz áramlik a turizmusba a magyarországi vizes világbajnokság idején – írja a szombati Magyar Idők.

A lapnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója azt mondta, a sportesemény jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy jelenleg 90 százalék fölötti foglaltsággal működnek a budapesti szállodák. A külföldi turisták szállásfoglalásából származó bevételek emelkedése a 25 százalékot is eléri ebben az időszakban.

Balatonfüreden is csaknem telt házasak a szállodák – közölte a lappal a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Könnyid László elmondta, az átlagos szobaárakon tavalyhoz képest júliusban két számjegyű, 10–15 százalékos emelést hajtottak végre a szállásadók, a szobák azonban így is elkeltek. Minden szállásra költött 100 forint után további 400 forintot költenek el a látogatók más kereskedőknél, szolgáltatóknál is – tette hozzá.

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér ezekben a napokban teljesítőképessége felső határán üzemel. Az utasforgalom nagyságát mutatja az is, hogy míg az első fél év növekedése az egy évvel korábbihoz képest 14 százalék volt, addig az erre a hétre vonatkozó adatok még ezt is fölülmúlják a 15 százalékos mértékkel – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője.

Az ötezres budapesti taxiflotta zökkenőmentesen látja el mind a világbajnokságot, mind az attól független turisztikai igényeket – közölte a lappal Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke.

Legfrissebb hírek

Betlehem Dávid: Eddig még csak Pogány Induló-koncerten voltam itt

Úszás
2026.06.27. 08:18

Szántó Dávid: Ezzel a stábbal garancia lesz arra, hogy a megfelelő színvonalon rendezzük meg a 2027-es vizes vb-t

Úszás
2026.06.26. 21:22

Úszás: egy év múlva rajtol itthon a vizes világbajnokság

Úszás
2026.06.26. 11:07

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48
Ezek is érdekelhetik