Vizes vb: a fejlesztési miniszter szerint eddig nagy siker a torna

Vágólapra másolva!
2017.07.23. 11:06
Seszták Miklós szerint a feladatokat elvégezték, tart a magyarországi vizes világbajnokság és eddig nagy sikernek számít. A nemzeti fejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, egy sporteseményt úgy érdemes beilleszteni egy ország fejlesztési stratégiájába, hogy elmondhassák, az megéri.

Seszták Miklós, aki egyúttal a szervezőbizottság elnöke is, kiemelte, „legnagyobb büszkeségük” a Duna Aréna és a Dagály-beruházás, hiszen, amikor megpályázták a vb-rendezést, Magyarországnak nem volt ilyen létesítménye.„legnagyobb büszkeségük” a Duna Aréna és a Dagály-beruházás, hiszen, amikor megpályázták a vb-rendezést, Magyarországnak nem volt ilyen létesítménye.

A miniszter hangsúlyozta, mikor megtervezték és építették a fejlesztéseket, gondolkoztak azon, hogy mi lesz a következő hasznosítási mód. Ezért nem építettek 12 ezres állandó arénát, csak 6500-asat, amelyet kisebb költséggel fenn lehet tartani. Azzal is terveztek, hogy ha a 2024-es rövid pályás úszó-világbajnokság rendezését megkapná Magyarország, ne kelljen jelentős fejlesztéseket végrehajtani. Hozzátette: ez sikerült, a FINA döntése értelmében itt lesz a vb. „Csak egy gombnyomás”, és az 50 méteres medencéből 25 méteres lesz – mondta.

A költségekről szólva Seszták Miklós hangsúlyozta: a szervezőbizottsági és a fejlesztési költséget „nem szabad összekeverni". Úgy folytatta: több mint 84 milliárd forintot költöttek fejlesztésre, amelynek eredményei itt maradnak, használhatják a magyarok és a turisták. A szervezőbizottsági költségek között említette az ideiglenes lelátó építését, amelyet elbontanak, valamint a sportolók elszállásolását, étkeztetését.

Szavai szerint a 2013-ban tervezett, „bekerülési költségként megállapított összeget” összevetve a mostanival „nincs jelentős eltérés”, pár milliárd forint, amelynek egyik oka a biztonság, a másik a közvetítés minőségének javulása.

Legfrissebb hírek

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
5 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
12 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
14 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
14 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
21 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.31. 14:31

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23
Ezek is érdekelhetik