Kajak-kenu: jön a korosztályos vb, irány Kanada!

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2026.06.30. 16:54
null
Szerdától öt napon át a kanadai Halifaxben versenyeznek az U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokság résztvevői. A magyar válogatott az elmúlt évekhez hasonlóan jó esélyekkel indul, számos érmet várhatunk a csapat tagjaitól.

A felnőtt kajak-kenusok már nyakig benne vannak a versenyévadukban, az elitmezőny tagjai az elmúlt hetekben két világkupán és Európa-bajnokságon is megmérették magukat. Ezeken a viadalokon több U23-as magyar induló is felállhatott a dobogóra, közülük néhányan aranyérmet is ünnepelhettek, bizonyították a fiatalok, hogy a legjobbak között is számolni kell velük. Ráadásul ezekkel az eseményekkel az olimpiai kvalifikációs időszak is megkezdődött, mindenkinek a Los Angeles-i viadal lebeg a szeme előtt.

Eközben a hazai utánpótlás képviselői válogatókon vettek részt, szerdán ugyanis megkezdődik a korosztályos világversenyek sora, a kanadai Halifaxben rendezik meg az U23-as és ifjúsági világbajnokságot. A nemzetközi szövetség honlapján található információk szerint – a semleges színekben induló sportolókkal együtt – összesen 54 nemzet méreti meg magát, a világ minden tájáról érkeznek versenyzők Észak-Amerikába. Ez 642 benevezett versenyzőt jelent, az eseményen pedig 44 számban lehet majd érmet szerezni, mindkét korosztályban 22-ben.

A korosztályos eseményeken hosszú évek óta a magyar válogatott a legeredményesebb, fiataljaink általában utcahosszal nyerik az éremtáblázatot. Tavaly a korosztályos vb-n Portugáliában 21, 2024-ben Bulgáriában 28 medáliát gyűjtöttek a mieink. A jó szereplésben most is okkal bízhatunk.

„Voltak nagyon meggyőző győzelmek, számos jó teljesítményt láthattunk, így reményekkel teli utazhatunk a világversenyre,

 – mondta a két válogató között a honlapunknak Kadler Viktor utánpótlás szövetségi kapitány. Az ezeken az eseményeken elért eredmények alapján kialakultak a csapatok az U23-as és ifjúsági vb-re és a július 23. és 26. között Szegeden rendezendő Eb-re.

A kanadai világbajnokságon a teljes mezőny legnépesebb csapatával, 52 sportolóval vesz részt a magyar válogatott.

A legjobb hazai U23-asok már csak a felnőttek között szerepelnek, a hazai erőviszonyokat azonban jól mutatja, hogy az U23-as vb-n és Eb-n is elindul majd a kétszeres olimpiai bronzérmes kajakos, Fojt Sára, aki a felnőttvilágversenyekre nem jutott ki. Rajta kívül is számos korosztályos világ- és Európa-bajnokunk száll majd vízre, illetve olyanok is, akik már a felnőttmezőnyben is bizonyítottak. Az első két napon az előfutamokat és az elődöntőket rendezik majd, péntektől pedig már döntők lesznek műsoron, remélhetőleg minél több magyar versenyzővel.

U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokság (Halifax, Kanada; július 1-5.)

U23

Férfi kajak:
K1 200 - Keller Gergő Zoltán
K1 500 - Kaed Ádám Said
K1 1000 - Kollek Bálint
K1 5000 (mix) - Kollek Bálint, Pető Hanna
K2 500 - Samu Péter, Hidvégi Zalán
K4 500 - Samu Péter, Hidvégi Zalán, Szabó Levente, Mircse Zoltán Iván

Női kajak:
K1 200 - Gombás Alíz
K1 500 - Fojt Sára
K1 1000 - Fojt Sára
K2 500 - Fojt Sára, Tölgyesi Flóra
K4 500 - Gombás Alíz, Holló Hanna Havadi, Tölgyesi Flóra, Pető Hanna

Férfi kenu:
C1 200 - Rumi Gergő
C1 500 - Mészáros Milán
C1 1000 - Uhrin Dávid
C2 500 - Mészáros Milán, Mitropoulos Iliász
C4 500 - Gyányi Milán, Molnár Csanád, Uhrin Dávid, Mitropoulos Iliász
C1 5000 (mix) - Marenec-Dózsa Zsombor, Győre Panna

Női kenu:
C1 200 - Győre Panna
C1 500 - Győre Panna
C2 200 -  Kis-Batka Imola Johanna, Kis-Batka Iringó Júlia
C2 500 - Kis-Batka Imola Johanna, Kis-Batka Iringó Júlia
C4 500 - Kis-Batka Imola Johanna, Kis-Batka Iringó Júlia, Matkovics Vanda, Molnár Csepke

Ifjúsági

Fiú kajak:
K1 200 - Nagy-Rasztotzky Vince
K1 500 - Uram Kristóf
K2 500 - Nagy-Rasztotzky Vince, Borda Huba
K4 500 - Takáts Áron Dávid, Opvaszky Milán, Lőrinczi-Csákvári Brúnó, Kardos Olivér
K1 1000 - Borda Huba
K1 5000 (mix) - Kalmár Nóra Brigitta, Gyarmati Levente

Leány kajak:
K1 200 - Gazdag Lili Renáta
K1 500 - Gazdag Lili Renáta
K2 500 - Hofer Bianka Vivien, Leskó Vivien
K4 500 - Bebők Lara, Hofer Bianka Vivien, Leskó Vivien, Szabó-Csalló Nadin
K1 1000 - Kalmár Nóra Brigitta

Fiú kenu:
C1 200 - Molnár Lukács Ivó
C1 500 - Barna Dávid Zsombor
C2 500 - Péter Zsolt Zsombor, Barna Dávid Zsombor
C4 500 - Molnár Lukács Ivó, Molnár Ádám István, Péter Zsolt Zsombor, Marenec-Dózsa Zétény
C1 1000 - Györkő Huba
C1 5000 (mix) - Györe Lotti, Györkő Huba

Leány kenu:
C1 200 - Trencsényi Anna
C2 200 - Poszpischil Luca Panna, Hamar Léna
C1 500 - Trencsényi Anna
C2 500 - Poszpischil Luca Panna, Hamar Léna
C4 500 - Fekete Nóra, Takács Rebeka, Vágovics Eszter, Zs. Somló Zsuzsanna

(Kiemelt képünkön: Fojt Sára Forrás: MKKSZ) 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: Nagy Áron bronzérmes a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Úszás: ezer delfin után több száz cápa a vízben

Utánpótlássport
10 órája

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:20

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
Tegnap, 17:41

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:24

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00
Ezek is érdekelhetik