Röpi: a második vonalból az első élére jutott a TFSE U20-as csapata

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.05.15. 14:24
null
Nagy utat járt be az évadban a TFSE U20-as férfi röplabdacsapata, ugyanis a szezont még a korosztályos bajnokság másodosztályában kezdte, majd onnan feljutva az élvonalba, Dobos Viktor tanítványai meglepetésre megnyerték a középszakaszt is a legjobbak között szerepelve, és ezzel első helyen jutottak be a közelgő országos döntőbe.

Figyelembe véve, hogy honnan indult, és aztán hova jutott az idényben, mindenképpen a TFSE érdemli ki a szezon meglepetéscsapata címet az U20-as férfi röplabdabajnokságban. A fővárosi kék-fehérek szeptemberben még a másodosztály Keleti csoportjában kezdték meg szereplésüket, ahol veretlenül (7/0) az élen végeztek az alapszakaszban, így osztályozót játszhattak az első vonalba kerülésért, amelyet szintén megnyertek és továbbjutottak az elitbe. Ám itt nem állt meg Dobos Viktor együttesének menetelése, ugyanis az első osztályú középszakaszba kerülve, a TFSE hasonlóan remekül folytatta: 13 győzelemmel és 3 vereséggel a legjobbak között is listavezetőként zárt, s így első kiemeltként jutott be az évad végi hatcsapatos országos döntőbe.

„Tavaly nyáron kerültem a klubhoz, és vettem át az U20-as csapatot, amely az előző szezonban még a másodosztályban szerepelt, és annak a középmezőnyében végzett, így a mostani idényre is oda kaptuk a besorolást a szövetségtől, és onnan kezdtük meg a szereplésünket – mondta Dobos Viktor vezetőedző az Utánpótlássportnak. – 

Amikor a szezon elején összeállt a keretünk, akkor már látszott, hogy minőség alapján a csapatunk sokra hivatott és akár feljebb is való, éppen ezért azt is tűztük ki célul, hogy feljussunk az első osztályba. Azonban azt azért nem gondoltam volna, hogy felkerülve a legjobbak közé, majd a középszakaszt is képesek lehetünk megnyerni az első osztályban. A csapat erejét és összetartását mutatja, hogy a legtöbb ellenféllel nemcsak felvettük a kesztyűt, hanem is le tudtuk győzni őket.

hiszen a csapat magját azok a srácok alkotják, akik az extraligás felnőttcsapatunkban edződnek. Amikor átvettem a csapatot, a meglévő mag is viszonylag stabil és erős volt nálunk, de hozzájuk jött még a múlt nyáron egy-két új játékos, és sikerült ebből egy jó egyveleget kialakítanunk. A legelején még voltak bennem kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy ez mikorra állhat össze igazán, de hál'istennek viszonylag gyorsan egymásra talált a társaság, és kialakult a megfelelő kohézió.

Első kiemeltként és házigazdaként várhatják a TFSE U20-as fiú röplabdázói a korosztály országos döntőjét Forrás: TFSE

Az U20-as fiúk hatos döntőjét május 29-31. között a TFSE otthonában, a dr. Koltai Jenő Sportközpontban rendezik meg.

(Kiemelt kép forrása: TFSE)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: ismét bizonyított a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
7 órája

Kosárlabda: javított a németek ellen az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Birkózás: vasárnap startol az U20-as világbajnokság Pozsonyban

Utánpótlássport
22 órája

Vízilabda: az 5. helyért folytatják a magyarok az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 14:49

Kosár: a 15. helyet szerezték meg az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 14:24

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
2026.08.14. 21:27

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
2026.08.14. 20:07

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
2026.08.14. 18:55