Köstner Vilmos: 48 éve ugyanúgy szeretem a kézilabdát
Az életművét tekintve nehéz elhinni, de nem kézilabdázással, hanem labdarúgással kezdte a sportpályafutását Köstner Vilmos. Tizennégy éves koráig a DVSC-ben futballozott, majd testnevelő tanára, Ökrös István invitálására próbálta ki magát, és ragadt meg a Debreceni Dózsa korosztályos kézilabdacsapatában, amelyben jobbszélsőként szerepelt.
Játékosként nem jött el a nagy áttörés: később fellépett a klub felnőttcsapatába, majd a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolára került orosz-testnevelés szakra, közben pedig a helyi NB II-es klubban kézilabdázott. A diploma megszerzése után Ózdra vezetett az útja, ahol testnevelő tanárként kezdett dolgozni, 1978-ban pedig átvette a városi klub serdülőcsapatának az irányítását.
„Édesapám több sportágban, például úszásban és atlétikában is jeleskedett, majd labdarúgó-játékvezető lett belőle, FIFA-kerettagságig jutott, nemzetközi mérkőzéseket is vezetett. Az ő példájából merítettem az ötletet, hogy focizzak, ami már akkor is a legnépszerűbb sportág volt; a kevés tévék egyikén, ami akkoriban a magyar háztatásokban előfordult, olyan klasszisokat figyeltem, mint Mészöly Kálmán vagy Farkas János. A labdarúgás nagyjai is inspiráltak, hogy ezzel foglalkozzak – emlékszik vissza a kezdetekre Köstner. – Különösebb tehetségem azonban nem volt hozzá, így amikor a testnevelő tanárom, Ökrös István meghívott, hogy próbáljam ki magamat a kézilabdában, nem gondolkodtam sokat. Ez éles váltás, jó régen történt, manapság ritkább, hogy ebben a korban menjen át az egyikből a másikba a fiatal.
Akkoriban még nem az egyesület, hanem inkább az utca képezte a gyerekeket,
összejöttünk a szomszédokkal, futkostunk, rúgtuk, dobáltuk a labdát – nem volt jellemző ez a széleskörű, hamar történő sportágválasztás, amit sokszor korainak érzek. A játék a legfontosabb az óvodai életkorban, az alakítja ki az alap koordinációt.”
Köstner szerint a testnevelő tanári pálya és az edzősködés kéz a kézben jár; a párhuzamos munka addig működött, amíg nem vált belőle NB I-es vezetőedző.
„A tanári pályát választottam hamarabb, a gyerekekkel való foglalkozás már tizennyolc évesen, az érettségi idejében ott volt a képben, az edzői képesítés a főiskola közben jött: észrevettem, hogy jól tudom irányítani a gyerekeket, a tornateremben magamra tudtam vonni a figyelmüket, meg tudtam tanítani a különböző sportágak alapjait. Ebből nőtt ki az edzősködés iránti szerelem. Szerencsém is volt, hogy az Ózdi Kohász hamar felfigyelt erre a képességemre, így kaphattam meg a serdülőcsapat irányítását. Büszkén mondhatom, hogy abból a keretből többen is élvonalbeli játékosok lettek, az együttes tagjaival a mai napig jó a kapcsolatom, rendre szerveznek találkozókat, amire engem is meghívnak. Huszonnégy éves voltam, amikor elkezdtem velük dolgozni, ők pedig tizennégy, de nemcsak mint edzőt, hanem mint embert is elfogadtak, aki a kézilabdán túl az élet egyéb területeire is hatással van. Mondhatom, függőségi viszony alakult ki közöttünk, ami eldöntötte, hogy ezzel hosszútávon akarok foglalkozni. Hozzátenném,
az elmúlt közel ötven év alatt rengeteget változtam, teljesen másként állok a gyerekek előtt most, mint 1978-ban, de az kétségtelen, hogy velük alakítottam ki azt a kézilabda-filozófiát, amit alkalmazok a mai napig, és próbálok a tanítványoknak továbbadni.
Köstner később visszatért Debrecenbe, a Debreceni Közút női NB I/B-s csapatának kispadjára ült le, nem sokkal később pedig visszatért a DVSC-hez pályaedzőként, Komáromi Ákos mellé: ahogyan ő fogalmaz, „bakancslistás elem” volt neki, hogy szülővárosa klubjában dolgozzon. Három évvel később már vezetőedzőként segítette a Lokit, amellyel négyszer is magyar bajnoki ezüstérmet szerzett, 1995-ben és 1996-ban pedig EHF-kupát nyert. Később dolgozott Nyíregyházán, Székesfehérváron, a Vasasnál, a Derecskénél, 2014 és 2016 között pedig a magyar női kézilabda-válogatott másodedzője is volt Németh András szövetségi kapitány mellett. A DVSC-hez több alkalommal is visszakanyarodott, legutoljára 2018-ban, és 2021-ig irányította az első csapatot; azóta a klub akadémiájának a tiszteletbeli elnöke, jelenleg pedig az U16-os leányegyüttes vezetőedzője, amellyel vezeti az országos bajnokság felsőházának a tabelláját.
„A pályafutásom során felnőttcsapatokkal foglalkoztam több évet, de a köztes időszakokban, amikor utánpótlással foglalkoztam, ugyanolyan meghatározó volt, tele szép emlékkel. Az a legnagyobb öröm, amikor a korábbi korosztályos játékosoddal később NB I-es mérkőzésen találkozol, akár úgy, hogy a saját együttesednek a tagja, akár az ellenfélnél szerepel. Ahogyan az ózdi kezdetek kapcsán említettem, talán azt tartom a hivatásunk kapcsán a legfontosabbnak:
ne csak a sportot akarjuk megszerettetni, hanem az élet egyéb területein is próbáljunk tudást átadni, tapasztalatot megosztani, ami a jövőre nézve segítséget, támaszt ad a fiatal játékosoknak.
Immár negyvennyolc éve ugyanolyan szeretettel viszonyulok a kézilabdához, mint a kezdet idején; megtehetném, hogy lepihenek, de úgy érzem, még szükség van a tudásomra, a játékosok fiatalos lendülete pedig a mai napig engem is hajt, és mindig tanít valami újat.”
(Kiemelt képünkön: Köstner Vilmos Fotó: Dömötör Csaba)
