Hoki: „Az volt a legjobb, hogy a fiúkat láttam örülni” – Tokaji Viktor
Mint arról beszámoltunk, Tokaji Viktor vehette át A hónap utánpótlásedzője decemberi díját. A 49 éves jégkorongedző azt követően részesült kitüntetésben, hogy a Milánóban rendezett divízió I/B-csoportos világbajnokságon az általa vezetett U20-as férfiválogatott rendkívül meggyőző teljesítménnyel megnyerte a tornát, és kiharcolta a feljutást.
Hatalmas megtiszteltetés, hogy megkaphattam ezt az elismerést, amely azt gondolom, nemcsak nekem, ha az egész magyar jégkorongsportnak is szól.
Ráadásul a díj 2022-es létrejötte óta én lehettem immár a harmadik győztes a jégkorongedzők közül, ami azt mutatja, hogy a sportágunk nem áll rosszul, van mire büszkének lennünk” – mondta a díj átvétele után Tokaji az Utánpótlássportnak.
A juniorok a 2024-es vb-n kiestek a divízió I/A-csoportból, és ez után, a múlt nyáron vette át a korosztályos válogatott irányítását Tokaji Viktor, aki egyébként a fehérvári akadémia (FEHA19) Erste Ligás első csapatának a vezetőedzője, illetve a felnőttválogatott másodedzője is egyben. Vele a kispadon az U20-as nemzeti csapat most decemberben rögtön visszakerült a harmadosztályból a másodikba.
„Az idő rövidsége nagy kihívás elé állított minket, ugyanis augusztustól számítva mindössze húsz közös állt rendelkezésünkre a világbajnokság kezdetéig.
Emiatt muszáj volt mindent előre nagyon pontosan megszerveznünk és megterveznünk, hogy melyek lesznek azok a létfontosságú területek, amelyekre mindenképpen fókuszálnunk kell ahhoz, hogy aztán sikeresen tudjunk szerepelni a vébén.
Nyilván, a közös munka megkezdésekor számomra előnyt jelentett, hogy korábban hét éven át dolgozhattam az U18-as válogatott másodedzőjeként Svasznek Bence mellett, így a számításba jövő játékosokat jól ismertem, ezáltal azzal is tisztában voltam vele, hogy ők milyen karakterek, és a csapatösszeállítás szempontjából miképpen érdemes velük sakkozni, hogyan állhat össze a tökéletes egyveleg. Hálás köszönettel tartozom a stábtagoknak, mert nélkülük ezt nem tudtam volna véghez vinni a klubedzői és a felnőttválogatott melletti teendőim mellett. Rengeteg dolgoztunk, és amikor éppen nem volt együtt a válogatott, a klubszezon közben is egyfolytában melóztunk a háttérben. Élesben tartottuk a játékosokat, akiknek rendre feladatokat adtunk, állandóan online kurzusokat és videós megbeszéléseket szerveztünk nekik, és
folyton azt kerestük, azt elemeztük, hogy mivel tudnánk jobbak lenni.
Azt szerettük volna elérni, hogy amikor elérkezik a világbajnoki edzőtábor ideje, addigra már felkészültek legyenek, és csak a taktikai részleteket kelljen pontosítani. Rendkívül intenzív öt hónapos felkészülés előzte meg a vébét, viszont a milánói torna során már nem akartuk továbbfeszíteni ezt a húrt, hanem egyszerűen csak a meglévő repertoárból akartuk kihozni a maximumot.
Hál'istennek aztán az eredmények minket igazoltak azzal kapcsolatban, hogy lehetőségekhez képest sikerült jól feltérképezni saját magunkat, és egy csapattá gyúrni a srácokat.
Az olaszországi vb-n a magyar fiúk a litvánok, az észtek, a lengyelek és japánok legyőzése mellett csupán egyetlen vereséget szenvedtek a házigazda olaszoktól, az aranyérem megszerzése azonban nem forgott veszélyben.
„Nagyon gyorsan elrepült az az egy hét a világbajnokság alatt, és bevallhatom, igencsak keveset aludtunk a szakmai stáb tagjaival. Nagy izgalommal töltött el minket, hogy a közelgő téli olimpia egyik helyszínéül is szolgáló csarnokban játszottuk a meccseinket, és ebből a szempontból tényleg A-csoportos körülmények között szerepelhettünk, ráadásul emellé még kifejezetten kedvező menetrendet is kaptunk. Az orosz iskolát képviselő két csapattal, a litvánokkal és az észtekkel kezdtünk, és mindkét meccset viszonylag magabiztos győzelemmel abszolváltuk, ami megadta az alaphangot. Utána a lengyelek elleni találkozó már keményebb dió volt, de a kulcspillanatokból ott is mi jöttünk ki jobban. Majd az olaszok elleni meccsre úgy mentünk fel, hogy szinte már kikiáltottuk magunkat győztesnek, és elhittük zsebben is az aranyérem. Aztán jött is a pofon az élettől a házigazdákkal szemben,
viszont ettől a botlástól nem bizonytalanodtunk el, hanem magunkba néztünk, higgadtan rendeztük a sorainkat, előléptek a vezéregyéniségek, és közösen olyan erőt mozgósítottunk, hogy a záró meccsen jóformán átgázoltunk a japánokon.
Azon a napon igazi flow-állapotba került a csapat, és még most is libabőrös vagyok, ha visszagondolok arra a meccsre; egyszerűen csak vitt minket a lendület, és rendkívül koncentrált játékkal simán nyertünk. Számomra ez vezetőedzőként óriási élmény volt, és sokat tanultam, fontos tapasztalatokat szereztem az utunk során.
Az volt a legfelemelőbb pillanat, amikor a legvégén láttam a fiúkat örülni,
és a megannyi boldog arcot látva az járt a fejemben, hogy a befektetett energia és munka tényleg mindig meghozza a gyümölcsét. Büszke voltam rájuk és arra, amit együtt elértünk!"
(Kiemelt képen: Tokaji Viktor Fotó: Vasas Attila)
