Ökölvívás: összesen két győzelem jutott a magyar ifistáknak Bangkokban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2026.03.14. 15:35
null
Csak Turós Leventének és Kiss Zsófiának sikerült meccset nyernie az ökölvívók Bangkokban megrendezett nyári ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyén.

Sűrű a magyar ökölvívó-utánpótlás 2026-os éve, amelyből már több kiemelt versenyen túlvannak a fiatalok. Az U19-eseknek a többi korosztálytól eltérően idén világbajnokságot rendeznek, ezen kívül a kategória elsőévesei, vagyis a 2009-es születésű bokszolók az október végén kezdődő, szenegáli nyári ifjúsági olimpián is megmérethetik magukat, aminek a kvalifikációs versenyét Bangkokban rendezték meg.

„A korábbiakhoz képest jóval alacsonyabb lesz a résztvevő sportolók létszáma, ami kevesebb mint felére csökken. Ennek nagyon egyszerű az oka, a helyi infrastruktúra, kapacitás nem teszi lehetővé a nagyobb mezőny fogadását és versenyeztetését. A létszám miatt hivatalos kvalifikációs versenyeket sem rendeznek, az viszont tudható, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség Bangkokban tart majd egy viadalt, amely alapján eldől, mely sportolók utazhatnak az ifjúsági olimpiára. Jelen tudásunk szerint ez az egyetlen sportág, amelyben ilyen módon lehet majd kijutni, a többiben az eddigi olimpiák résztvevői létszáma, eredményei, illetve az adott nemzetközi szövetségek kérése alapján dől majd el, melyik ország hány sportolót indíthat majd” – fogalmazott a honlapunknak még az év elején a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Fábián László.

Turós Levente...

A viadalon négy magyar induló mérette meg magát: a fiúk között a tavaly U17-es Európa-bajnoki címet szerző Czifra Istvánnak nem jött ki a lépés, a 65 kilósok között pontozással kikapott a jordán Toghoztól, így az első körben búcsúzott. Vele ellentétben Turós Levente (70 kg)

villámgyors sikerrel kezdett,

egy perc alatt kétszer is padlóra küldte a szaúdi Al-Sehrit, így bejutott a legjobb tizenhat közé a nyári ifjúsági olimpia kvalifikációs versenyén. A következő kör viszont a végállomást jelentette, a kirgiz Ahmadi Arvaz ellen szenvedett döntő fölényes vereséget; a hazai szövetség beszámolója szerint túl korán számolt rá a bíró. 

...és Kiss Zsófia keze a magasban Forrás: MÖSZ

Kiss Zsófia (57 kg) a mexikói Acosta ellen fordulatos, nagy csatában pontozásos győzelmet aratott, így

bejutott a legjobb tizenhat közé,

ahol viszont a német Charlotte Kieneltől kapott ki pontozással.

A 48 kg-os lányok versenyében a legjobb tizenhat közé jutásért kiesett Dobondi Lilla az észak-koreai riválisával szemben. Összesítésben tehát két győztes meccs jutott a magyar küldöttségnek.

(Kiemelt képünkön: a kvalifikációs versenyen résztvevő magyar csapat Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
21 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
5 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
20 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:35

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:11

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47