Birkózás: Darabos László ezüstérmes az U23-as Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2026.03.14. 20:47
null
Darabos László nem bírt az U23-as Eb-döntőben az örmény kihívójával, így ezüstérmet szerzett Nagybecskereken a kötöttfogású birkózók 130 kg-os mezőnyében.

A vajdasági Nagybecskereken zajló U23-as birkózó Európa-bajnokságon szombaton az aranyéremért mérkőzött a kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában az U20-as világ- és kétszeres Európa-bajnok Darabos László.

A hazai szövetségi portál beszámolója szerint a Budapesti Honvéd fiataljának döntőbeli ellenfele az U20-as világ- és Európa-bajnoki ötödik örmény Aramajisz Harutjunjan volt. Kettejük összecsapása igazi nehézsúlyú mérkőzést hozott: egyikük sem tudott akciót végrehajtani a másikon, az első passzivitási pontot azonban az örmény szerezte meg, és ez végül az U23-as Európa-bajnoki címet jelentette számára.

Darabos László nyakába ezüstérem került.

Darabos László U23-as Eb-ezüstérmes lett Nagybecskereken Forrás: birkozoszov.hu

Ami a délelőtti programot illeti, mind a négy szombaton kezdő kötöttfogású magyar érdekelt vereséget szenvedett. A beszámoló szerint Zsitovoz Petrót (67 kg) a felnőtt vb-bronzérmes, U23-as Európa-bajnok orosz Agajev, Szinay Szabolcsot (82 kg) pedig az U20-as Eb-bronzérmes azeri Aliyev győzte le a selejtezőben, míg Fige Levente (60 kg) a négy közé jutásért kapott ki a dán Santiagótól. A nap egyetlen magyar győzelmét Vitai Vendel szerezte, U20-as Eb-harmadik moldovai riválisát, Cernovolt technikai tussal győzte le, majd a negyeddöntőben óriási csatában 5–4-re maradt alul az U20-as Európa-bajnok, vb-második német Kieferrel szemben. Zsitovoz és Szinay a vigaszágon folytatja vasárnap. Szombaton továbbá Botos Dominik (77 kg) az U23-as világbajnok, U23-as Eb-ezüstérmes ukrán Mirzojevtől szenvedett vereséget.

(Kiemelt kép forrása: birkozoszov.hu)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
6 órája

Trap: Nyitrai Anna felnőtt országos csúcsot lőtt

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: az idén nyáron ismét bizonyítana az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

Utánpótlássport
2026.06.12. 17:52

Kosár: a fiúutánpótlásban is jócskán akadtak kiemelkedő egyéniségek

Utánpótlássport
2026.06.12. 14:20

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
2026.06.12. 09:01

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
2026.06.11. 20:32
Ezek is érdekelhetik