Gerevich-díj: Turi Varga Zsuzsannának a Kőér utca a szentély
Turi Varga Zsuzsanna nem úszott versenyszerűen, tinédzserként kajakozott, ám a medencében mindig nagyon jól érezte magát, és fiatalkora óta rajong az úszásért. Amint lehetősége volt rá, elkezdett gyerekekkel foglalkozni, először a Darnyi Tamás Úszóiskolában dolgozott nevelőedzőként, 1999 óta pedig a Kőbánya SC Kőér utcai uszodájában oktatja a legkisebbeket.
„Nagyon nagy szerencsém van és sokaknak köszönhető az, hogy eljutottam idáig. Tapasztalatlan edzőként bizalmat kaptam Kiss Lászlótól, és a kollégáim rengeteget segítettek. Máig élvezem, hogy a gyerekekkel foglalkozhatok, noha minden kicsit nehezebb, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Ami a kétezres években magától értetődő volt, azért ma meg kell küzdeni. Érzékenyebbek lett a gyerekek, ennek megfelelően nekünk, edzőknek is változnunk kell. Mindenesetre nagyon szeretem csinálni, a férjem, Turi György úgy fogalmazott, hogy ezt a szakmát nekem találták ki.”
Kíváncsiak voltunk, mit gondol Zsuzsanna, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó nevelőedző váljon.
A legfontosabb, hogy szeretni kell a gyerekeket. Enélkül lehetetlen ezt jól csinálni.
Türelmesen és megértően kell beszélni a kicsikkel minden esetben, és el kell fogadni, ha valami nem megy elsőre. Sokat beszélünk arról, hogy ez a generáció más, mint a korábbiak, de azt mindenképpen a javukra kell írni, hogy nagyon érzékenyek, valamint rengeteg szeretet van bennük.”
Az edzőnő elárulta, időnként vele is előfordul, hogy nehezen megy le edzést tartani.
Nem titok, én sem mindig úgy jövök az uszodába, hogy pillangók vannak a gyomromban.
Van, hogy nem vagyok túlzottan motivált, fáradtan érkezem meg, de a Kőér utca nekem egy szentély és az ottani emlékek, illetve a gyerekek feltöltenek, és egyből megjön a kedvem a munkához.”
Megkérdeztük azt is, hogyan reagált, amikor megtudta, hogy nevelőedzői díjat kap.
„Először meglepődtem, aztán nagyon örültem, és most, hogy már néhány hete tudok róla, kicsit lelassítottam, átgondoltam az elmúlt huszonöt évet. Sajnos nagyon hamar eltelt, és kicsit szomorúan gondolok arra, hogy nincs már annyi a pályafutásomból hátra, mint amennyin túl vagyok.”
