Gachályi Gréta Balzsay Károly bokszedzésein készül a vívóversenyekre

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2026.01.10. 16:09
null
A juniorkorú párbajtőröző, Gachályi Gréta a korábbi profi világbajnok ökölvívó, Balzsay Károly bokszedzéseit is látogatja a páston való eredményessége érdekében.

Nagyszerű szezont fut a Budapesti Honvéd 19 éves párbajtőrözője, Gachályi Gréta, aki november végén

egyéniben és csapatban is megnyerte a juniorok országos bajnokságát, majd a burgosi junior-világkupaversenyen bravúros ezüstérmet szerzett,

a felnőtt ob-n pedig egyéniben és az egyesületével is bronzot érdemelt ki.

Gachályi Gréta úgy érzi, remek kiegészítő sportágat talált Forrás: BHSE

László István és Peterdi András tanítványa nemrégiben elégedetten értékelte eddigi teljesítményét, és azt is megjegyezte, remek szerepléséhez nagyban hozzájárul, hogy a korábbi profi világbajnok ökölvívó, Balzsay Károly bokszedzéseit is látogatja.

„Az ökölvívás remek kiegészítő sportága a vívásnak.

Nemcsak a bokszban használt lábmunkát tudom kamatoztatni a páston, hanem például az ütésekhez szükséges határozottságot is át lehet ültetni a szúrásokba

 – fogalmazott a sokra hivatott párbajtőröző.

Balzsay Károly örömmel mondott igent Gachályi Gréta felkérésére Forrás: BHSE

A sportági kitekintés klubon belül zajlik, ugyanis Balzsay a Honvéd ökölvívószakágát vezeti. A klasszis bunyóstól arról érdeklődtünk, hogy mennyire bevett szokás a vívóknak boksztréninget tartani és miként segít a páston a ringben szerzett tapasztalat.

„Nem szokványos, hogy a vívók bokszedzésre járnak, de nem is példa nélküli, mert a tokiói olimpia előtt Siklósi Gergelynek tartottam néhány tréninget – mondta Balzsay. – Az ökölvívás jó kiegészítője a vívásnak, a két sportág nem áll nagyon messze egymástól. Az ökölvívásban nemcsak vonalban mozgunk, hanem oldalirányban is, és nem állunk meg egy-egy találat után. A vívás, azon belül a párbajtőr is egyre folyamatosabb, fizikálisabb, nagy koncentrációt igényel, és a élversenyzők minden téren látványosan fejlődnek. A boksz segíthet a reflex, a lábmunka vagy a megfelelő távolságtartás javításában is.

A közelharcban fontos a gátlások leküzdése és jelentős szerepe van a határozottságnak. Ezek olyan dolgok, amelyek a vívónak a páston előnyére válhatnak.

A Honvédon belül igyekszünk segíteni egymásnak, így amikor Gréti az edzőinek beleegyezése után felkért a közös munkára, igyekeztem időt szakítani a gyakorlásra. Úgy látom rajta, hogy élvezi az ökölvívóedzéseket. Nagyon ígéretes vívó, és remélem, hogy picit hozzá tudok járulni a későbbi sikereihez.”

(Kiemelt képünkön: Gachályi Gréta Forrás: BHSE)

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Halasy Enikő szintet lépett a rájátszásra

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
11 órája

Karagics Mátyás: Kiemelkedő egyéniségek nélkül nem lesz jó a csapat

Utánpótlássport
2026.04.10. 19:57

Jégkorong: győzelemmel hangolt a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.10. 16:00

Cselgáncs: Kollár Sebestyén újra megtalálta a sikerek felé vezető utat

Utánpótlássport
2026.04.10. 11:18

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
2026.04.10. 09:00

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
2026.04.09. 17:55

Labdarúgás: kikapott az U16-os válogatott a montenegróiaktól

Utánpótlássport
2026.04.09. 16:17
Ezek is érdekelhetik