Öttusa: váltóban is remekeltek a magyarok az ORV-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.10.27. 18:47
null
A lengyelországi Spalában rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén számos érmet érdemeltek ki a magyar öttusázók.

A záró napon is kitettek magukért a magyar öttusázók a lengyelországi Spalában rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén, és további érmekkel gyarapították a gyűjteményt.

A megméretés érdekessége volt, hogy mivel az elsődleges feladat már a következő szezonra való felkészülés, az U15-ös reménységeink az U17-es, U17-es kitűnőségeink pedig az U19-es korosztályban álltak rajthoz.

A magyarok a házigazda lengyel, a cseh, a német, a brit, a litván, valamint a szlovák ígéretekkel mérték össze tudásukat.

A vegyes váltók versenynapján az U19-es korosztályban Balzsay Jázmin és Gyepessy Domonkos kettőse aranyérmes lett,

és kettőse aranyérmes lett,

Plébán Virág és Bognár Levente duója ezüstnek örülhetett, valamint ugyanúgy másodikként zárt az U17-es mezőnyben Kósa Nóra és Kántor Benedek párosa.

A magyar csapat az ORV-n Forrás: MÖSZ

Korábban az első egyéni döntős napon

Kósa Nóra az U17-esek között aranyérmes lett,

Gyepessy Domonkos pedig az U19-es mezőnyben a második helyen végzett. Továbbá nyert a Gyepessy, Mitró Milán, Viniczai Patrik összetételű csapat és második lett a Kósa, Kertai Gréta, Herbák Dóra alkotta egység. A második finálés napon Balzsay Jázmin állhatott fel a dobogó második fokára U19-ben, és aranynak örülhetett a Balzsay, Darányi Zora, Herbák Hanna trió.

Kósa Nóra egyéniben az U17-esek dobogójának tetejére állhatott Forrás: MÖSZ

A seregszemlén a kieséses vívásban elért eredményeket külön is jutalmazták. Itt U17-ben Kósa Nóra első, Kántor Benedek második, U19-ben Gyepessy Domonkos második, Balzsay Jázmin harmadik lett.

(Kiemelt kép forrása: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
8 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
20 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53