Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.09.14. 09:03
null
A 19 éves ötttusázó, Mészáros Emma a junior Eb- és vb-érmei után a felnőttek kontinensviadalán is dobogóra állhatott az idén.

A Trion SC 19 éves öttusázója, Mészáros Emma az idén nemcsak értékes tapasztalatokat, hanem világversenyérmet is a szerzett a felnőttek között, míg a juniorok mezőnyében egyéni Eb-bronznak örülhetett.

A Burcsa Szabolcs irányítása mellett felkészülő ígéret a júniusban a lengyelországi Drzonkówban rendezett junior öttusa Európa-bajnokságon

remek teljesítménnyel lett egyéniben harmadik.

Emma vívásban a nyolcadik, OCR-ben a hetedik, úszásban pedig a tizenegyedik legjobb eredményt érte el. A kombinált versenyszámot a nyolcadik pozícióból kezdte meg és nagyszerűen lőve, valamint futva, a mezőny leggyorsabbjaként felküzdötte magát a dobogó harmadik fokára – volt, hogy vezette is a finálét. Csapatban ráadásul ezüstérmet szerzett Rajncsák Diána és Varga Orsolya társaságában, vegyes váltóban pedig a negyedik helyen zárt a fiúk között győztes Tamás Botonddal. A kontinensviadal több szempontból is hasznos volt a számára.

„A negyedik körben vezettem a döntőben, és erre mondhatnám, hogy jó érzés volt, de most megtapasztaltam, mekkora kihívás az első helyen beállni az utolsó lőállásba. Korábban még nem voltam hasonló szituációban, és ezt is meg kell szokni” – nyilatkozta.

Június végén Székesfehérváron rendezték a junior-világbajnokságot, melyen Emma egyéniben a nyolcadik helyen végzett, de itthon sem maradt érem nélkül, ugyanis Bauer Blankával és Herbák Emmával csapatban bronzot érdemelt ki.

Mészáros Emma és Eszes Noémi Forrás: MÖSZ

Majd a sokra hivatott öttusázó júliusban megmuthatta magát pályafutása első felnőtt Európa-bajnokságán Madridban,

és mindjárt bronzérmes lett váltóban Eszes Noémivel.

.

Dicséretes eredmény, hogy Emma az Eb-n egyéniben is döntőbe jutott, és a 18. helyen zárt. Augusztus végén már a kaunsai felnőtt-világbajnokságon mérette meg magát, és az elődöntő jelentette számára a végállomást. Emma tehát

összességében nemcsak eredményes, hanem a tapasztalatszerzés szempontjából nagyon értékes évadon van túl.

Mentalitásáról sokat elárul, ahogyan szezon elején a felnőttek közötti helytállásról vélekedett:

„Korosztályos öttusázóként már két éve versenyzem az akadálypályán, a tavaly még lovagló felnőttek csak most kezdték, és nehéz megjósolni, hogy mikor és mennyien érnek fel a legjobb időkhöz. Mindig elmondják, hogy >>erős a mezőny, tele tapasztalt felnőttekkel, olimpikonokkal<<, de nagyon sok korombeli is feltűnik, egyre több ország ad lehetőséget a fiataloknak. Ha valami nem úgy sikerül, már a felnőttek között sem mindig indokolt arra hivatkozni, hogy valaki még junior. A fiatalság egyre kevésbé lehet kifogás.”

(Kiemelt képünkön: Mészáros Emma

Legfrissebb hírek

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
5 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
21 órája

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
Tegnap, 16:09

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:13

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.03.18. 16:12

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
2026.03.17. 15:56
Ezek is érdekelhetik