Evezés: hat magyar fiatallal kezdődik az U23-as Európa-bajnokság

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.09.05. 09:07
null
A csehországi Racice ad otthont a hétvégén az evezősök U23-as Európa-bajnokságának, amelyen három egységben összesen hat magyar fiatalnak szurkolhatunk majd.

Az evezősök utolsó idei „tradicionális” korosztályos világversenyét rendezik meg ezen a hétvégén a csehországi Racicében, szombaton kezdődik az U23-as Európa-bajnokság.

A sportág legidősebb utánpótlás-korosztálya júliusban Lengyelországban szerepelt világbajnokságon, a vb-n a magyar csapatból egypárban Szigeti Ferenc és a férfi négyes (Hajdú Márton, Kalmár Áron, Kunstar Simon és Pálmai Ágoston) is a 12. helyen zárt, míg a női kvartett (Angyal Zsófia, Bagdács Szonja, Szente Dóra és Bencsics Hella) tizennegyedikként fejezte be a szereplést.

Simon Béla szövetségi kapitány úgy fogalmazott a honlapunknak, hogy az idén remeklő U19-esek mellett

az U23-as válogatottat is tehetséges evezősök alkotják, ennek ellenére a vb nem az elképzelésük szerint alakult. Az Európa-bajnokságon ettől függetlenül minden esélye meglesz a fiataloknak, hogy javítsanak a kontinensviadalhoz képest,

hiszen a korábbi években többször is sikerült magyar hajónak a legjobb háromba kerülnie az U23-as Eb-n. 

Simon Béla szövetségi kapitány természetesen ismét a helyszínen segíti a fiatalokat Forrás: MESZ

A hazai szövetség információja szerint a vb-hez képest Racicében kevesebb magyar evezős indul: Szigeti ismét megméreti magát egypárban, a női négyes is változatlan maradt, a férfi kvartett helyett viszont Harsányi Viktória szintén az egypárak között száll majd vízre.

Az eseményen (ha a független színekben induló csapatot is számoljuk, és miért ne tennénk) 27 ország vesz részt;

a magyarokat érintő számokat tekintve a férfi egypár a legnépesebb, Szigetinek 15 másik evezőssel kell majd megküzdenie a minél jobb helyezésért.

A magyar csapat a csehországi U23-as evezős Európa-bajnokságon (szept. 6-7.)

Női egypár: Harsányi Viktória
Férfi egypár: Szigeti Ferenc
Női négyes: Bagdács Szonja, Szente Dóra, Angyal Zsófia, Bencsics Hella

Kísérők: Simon Béla és dr. Alföldi Zoltán

(Kiemelt képünkön: Szigeti Ferenc júliusban az U23-as vb-n Forrás: MESZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
4 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
16 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53