Vízilabda: rajtol az U16-os fiúk Európa-bajnoksága Isztambulban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.06. 09:00
null
Hétfőtől a törökországi Isztambulban szerepel Európa-bajnokságon az U16-os fiú vízilabda-válogatott.

Hétfőn rajtol az U16-os fiúk vízilabda Európa-bajnoksága a törökországi Isztambulban.

A magyar csapat a tornán a csoportjában sorrendben a spanyolokkal, a szerbekkel és a házigazda törökökkel mérkőzik meg.

Dabrowski Norbert szövetségi edző tizenötfős kerettel vág neki a tornának. A fiúk közül szinte mindenki az első világversenyén vesz részt, a riválisait pedig csak részben ismerheti az együttes.

„Pintér Noah már járt korábban U15-ös Európa-bajnokságon, neki van tapasztalata arról, hogy milyen egy világeseményen szerepelni – mondta a tréner. – A többiek első bálozók lesznek, de két komolyabb nemzetközi kupán már játszott a csapat nagy része. Az egyik Trebinjében volt áprilisban. Ott délszláv csapatokkal játszottunk, és fel tudtuk mérni, hogy mekkora játékerőt képviselnek és milyen szerkezettel lehet ellenük eredményesnek lenni. A latin iskola – melyet a spanyolok, a görögök vagy az olaszok képviselnek – sokkal pörgősebb. Ellenük egy gyorsabb csapattal lehet érvényesülni. De igazából még csak tizenhat éves gyerekekről beszélünk, akik számára

A cél, hogy közülük minél többen érjenek el a felnőttválogatottságig. Ezzel együtt az Európa-bajnokságra a lehető legerősebb csapattal szerettünk volna utazni és mint ahogy az összes magyar vízilabda-válogatott, mi is a legfényesebbet éremért megyünk a világversenyünkre.”

Dabrowski Norbert irányítja az U16-os csapatot Isztambulban Forrás: MVLSZ

Az Eb lebonyolítása hasonló lesz az utóbbi időben megszokotthoz. Az előzetesen a legjobbak közé sorolt csapatok két kiemelt csoportban küzdenek, melyekből az első két helyezett automatikusan a negyeddöntőbe jut. Ezzel az eséllyel jó lenne élniük a magyaroknak, hiszen akkor pihenő nap után várhatnák a nyolc közötti ellenfelüket az olasz-görög-horvát-montenegrói négyesből.

Az idén eddig két korosztályos világeseményen vettek részt vízilabdázóink.

Az U16-os lányok ugyanezen a törökországi helyszínen néhány nappal ezelőtt Európa-bajnoki bronzérmet szereztek,

korábban az U20-as férfiválogatott a zágrábi világbajnokságon a negyedik lett.

A csapatkapitány Pintér Noah az U16-os válogatott egyik erőssége Forrás: MVLSZ
Az Eb-keret:
Czirok Márton, Erdős Brúnó, Fabinyi Huba, Gőgh Benedek, Kárász Buda, Király Csaba, Kormány Olivér , Ofner Ádám, Pintér Noah, Prinz Máté, Rácz Domonkos, Stogicza Levente, Szaka Olivér, Tidrenczel Olivér, Ujfalusi Krisztián

(Kiemelt képünkön: a magyar U16-os válogatott Forrás: MVLSZ) 

Legfrissebb hírek

Birkózás: Arsunkaev bebizonyította, hogy a legszűkebb elitbe tartozik

Utánpótlássport
12 órája

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: szerdán megkezdődik az U19-es leány Eb

Utánpótlássport
23 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.07. 21:44

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.07. 18:29

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
2025.07.07. 17:49

Vízilabda: kikaptak a spanyoloktól az U16-os fiúk az Eb nyitányán

Utánpótlássport
2025.07.07. 16:49

Kézi: a kapitány testközelből figyeli a junior leányválogatott útját

Utánpótlássport
2025.07.07. 14:39
Ezek is érdekelhetik