Öttusa: Balzsay Jázmin két aranyat és egy ezüstöt nyert az U17-es Eb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.07.02. 17:07
null
Balzsay Jázmin kimagasló teljesítményt nyújtva két arany- és egy ezüstérmet szerzett az U17-es öttusázók barcelonai Eb-jén.

A múlt héten a spanyolországi Barcelonában rendezett U17-es öttusa Európa-bajnokságon a remeklő magyar küldöttség legeredményesebb versenyzője volt a 15 éves Balzsay Jázmin, aki

háromszor is felállhatott a dobogóra, kétszer annak legmagasabb fokára.

Balzsay Jázmin az U17-es Eb-n is kitűnően szerepelt

A KSI ígérete az egyéni döntőben nagyszerű teljesítménnyel szerzett ezüstérmet, továbbá a mellette Herbák Hanna és Darányi Zora alkotta leánycsapattal, valamint Szécsi Nemerével vegyes váltóban is aranyat érdemelt ki. Jázmin tavaly az U15-ösök kontinensviadalát három első hellyel zárta, most pedig az U17-esek között tudott kitűnő eredményeket elérni.

„Nagyon jól sikerült Európa-bajnokságon vagyok túl – mondja Jázmin. – Az U17-es mezőnyben még a fiatalabbak közé tartozom, ezért is értékesebbek számomra az elért eredmények.

az olasz ellenfelem megérdemelten nyerte meg az Eb-t. A verseny előtt nagyjából tisztában voltam vele, hogy kik a legjobb öttusázók a mezőnyben, de én csak magamhoz képest szerettem volna jól teljesíteni. A vívást izgatottan vártam, mert az Olimpiai Reménységek Versenyét leszámítva még nem vívtam nemzetközi mezőnyben. Az elődöntőben még kicsit meg voltam illetődve a páston, azonban a döntőben már fantasztikusan ment. Ezt köszönöm a vívóedzőmnek, Madaras Ádámnak. Külön boldogsággal töltöttek el a csapatban és a váltóban szerzett aranyérmek. Váltóban mindig feszültebb vagyok, hiszen ott nem csak magamért küzdök, de Nemerével nagyon jól megtaláltuk az összhangot és tudtuk támogatni, biztatni egymást. A fejlődésem folyamatosnak tűnik, a főedzőm, Füri Csilla pedig nemcsak a fizikális és a technikai felkészítésben segít nagyon sokat, hanem mentálisan is erősít.”

Balzsay Jázmin és Szécsi Nemere

Jázmin számára ezzel nem ért véget a nyári versenyszezon, az edzések továbbra is zajlanak, július második felében ugyanis Dél-Afrikába utazik világbajnokságra.

„Johannesburgban lesz az U17-es világbajnokság, amelyet nagyon kíváncsian várok, mert Európán kívül még nem jártam. A mezőny minden bizonnyal erősebb lesz, mint az Eb-n, ezzel együtt

(Kiemelt képünkön: Balzsay Jázmin Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Hoki: második lett az U16-os leányválogatott a füsseni Európa-kupán

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: világbajnokságra készül az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
11 órája

Vívás: öt éremmel zárták a magyarok az U23-as Európa-bajnokságot

Utánpótlássport
Tegnap, 17:12

Kosár: Szász-Veres jól időzítette a csúcsformáját a junior döntőre

Utánpótlássport
Tegnap, 9:17

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.04.28. 20:46

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
2026.04.28. 18:03

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.28. 16:09
Ezek is érdekelhetik