Kézilabda: érettségi és Eb-felkészülés a programban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.07.07. 11:03
null
Az Eb-re készülő U19-es leány kézilabda-válogatott tagjainak az elmúlt napokban az érettségin is helyt kellett állniuk, most viszont már csak a kontinensviadalra fókuszálnak.

Ahogyan Bohus Beáta, az U19-es leány kézilabda-válogatott szövetségi edzője is megerősítette az Utánpótlássportnak, nem volt könnyű a csapat közvetlen Eb-felkészülésének az első fele.

Nagyon nehéz felkészülés áll mögöttünk, ugyanis az első két hétben nem tudtunk teljes kerettel készülni, ugyanis a játékosok közül a legtöbben ebben az időszakban érettségiztek. Folyamatosan próbáltunk a beosztásokhoz igazodni, és a maximumot kihozni ezekből a napokból, de így is voltak olyanok, akik lemaradtak a múlt heti Skandináv Openről. Az együttes azonban összetart, az egységességgel próbáljuk pótolni azt a hat játékost, aki tavaly a világbajnokságon ott volt velünk, az Eb-ről viszont sérülés miatt lemarad” – mondta a szakember, amivel a játékosok is egyetértenek.

Forrás: MKSZ

A tavalyi U18-as vb-n kiváló teljesítő kapus, a szegedi Majoros Gréta a nehézségek ellenére motiváltan várja a viadal kezdetét.

„Nagyon várjuk már a startot, túl vagyunk két hét felkészülésen, a hangulat remek, mindenki felszabadult, és próbálunk mindent beleadni, hogy a lehető legjobb formában érkezzünk meg Montenegróba – mondja az Utánpótlássportnak Majoros. – Forog a keret, a tavalyi vébéhez képest többen is kimaradtak, vannak aki sérültek, így új arcokat is köszönthettünk a felkészülés során. Nehéz év áll mögöttünk, jobb lett volna, ha picit többször tudunk évadközben találkozni, de

A 2024-es ifjúsági világbajnokság gólkirálya, Fazekas Virág is kitért az emlegetett vizsgákra.

„Hamarosan indulunk Montenegróba. A felkészülés nehéz volt a sok hiányzó miatt, majdnem mindenki szóbelizett a keretből az elmúlt hetekben – veszi át a szót Fazekas. – Fárasztó napok voltak ezek, nagy erőfeszítésbe került, hogy összeegyeztessük a tanulást a sporttal. Minden csapat a legjobbra törekszik egy ilyen világversenyen,

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Magyary Ágnes: Legyen idő és energia arra, akire kell!

Utánpótlássport
8 órája

Tekvondó: harcos szombat Békéscsabán

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
14 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.03.19. 19:28

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
2026.03.19. 16:09

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
2026.03.19. 09:13

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.03.18. 16:12

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10
Ezek is érdekelhetik