Kajak-kenu: öt arany és három bronz a korosztályos Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.07.05. 12:46
null
Nyolc érmet szereztek a magyar kajakosok és kenusok a Pitestiben zajló U23-as és ifjúsági Európa-bajnokság szombati döntőiben.

A szombati az első olyan versenynap, amelyen már döntőket is rendeztek a romániai Pitestiben zajló U23-as és ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokságon. A magyarok pedig alaposan bekezdtek: összesen nyolc érmet, közte öt aranyat és három bronzot nyertek. Ráadásul a mieink dominanciáját mutatja, hogy a tíz ezerméteres fináléból ötben is magyar siker született.

Fantasztikusan zárta a napot az ifjúsági korosztály, ugyanis kivétel nélkül mind az öt szombati fináléban dobogóra állhattak versenyzőink, négy arany és egy bronz a szombati mérleg. Szebben nem is indulhatott volna a program, rögtön az első két olimpiai számos döntőben magyar győzelmek születtek.

Mircse Iván K1 1000 méteren, míg Marenec-Dózsa Zsombor C1 1000 méteren aratott fölényes győzelmet.

Női kenu egyesben Moór Mirtill bronzérmet szerzett. Kicsit később a fiú párosok ezerméteres döntőiben újabb két magyar diadalnak örülhettünk:

kajakban Jancsó Levente és Gyarmati Levente Károly egysége, míg kenuban Faragó-Tóth Ábel és testvére, Vince kettőse nyert.

Az idősebbik korosztályban, tehát az U23-asok között is láthattunk nagyszerű teljesítményeket, egy kajakos arany mellett két kenus bronz került a mieinkhez.

Női K1 1000 méteren Rendessy Eszter rajt-cél győzelmet aratva szerezte meg az Európa-bajnoki címet.

A férfiaknál kenu egyes 1000 méteren Uhrin Dávid harmadik lett. Szintúgy a dobogó harmadik fokára állhatott fel Mészáros Milán és Mitropoulos Iliász kettőse is C-2 1000 méteren. Halmy Lőrinc hatodikként zárt kajak egyesben, míg K2-ben Kaed Ádám, Panyik Zsombor nyolcadikként végzett.

Vasárnap délután elődöntőkkel folytatódik a program.

(Kiemelt képen: Mircse Iván Forrás: MKKSZ)

 

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
11 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
Tegnap, 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01