Short track: Árendás Mihály álma a 2030-as olimpia

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.02.28. 13:17
null
A téli EYOF legeredményesebb magyar fiúversenyzője, a short trackes Árendás Mihály az Utánpótlássportnak nyilatkozott többek mellett a pályafutása kezdetéről és a multisporteseményről.

A korábbi alkalmakhoz hasonlóan ismét remekeltek a magyar utánpótláskorú rövid pályás gyorskorcsolyázók a téli EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál): a négyfős csapat összesen négy érmet szerzett Grúziában, a váltó 2000 méteren első lett, egyéniben pedig Z. Molnár Natasa kétszer, Árendás Mihály egyszer állhatott fel a dobogóra.

Utóbbit az EYOF-élménybeszámoló előtt arra kértük, idézze fel, hogyan kezdődött az életében a short trackezés.

„Ez a kilencedik év, hogy rövid pályás gyorskorcsolyázom, hétévesen kezdtem, akkoriban viszont még több sportágat is kipróbáltam. Voltam dzsúdózni, atletizáltam, még falmászni is elmentem, de végül a gyorskori mellett kötöttem ki, az fogott meg a leginkább. Akkoriban ez a sportág még nem volt ennyire népszerű, nagyjából másfél éve űztem a short tracket, amikor 2018-ban a magyar férfiváltó ötezer méteren olimpiai bajnok lett – emlékszik vissza a Szegedi Korcsolyázó Egyesület 15 éves sportolója. – Utána találkozhattunk is az olimpikonokkal. Liuéknál óriási sor állt, de voltak, akikkel tudtam pár szót váltani. Elég hamar megfogalmazódott bennem, hogy nagy célokat akarok elérni ebben a sportágban.

Árendás Mihály a grúziai téli EYOF-on Forrás: Team Hungary

Ahogyan a csapattársainak, úgy Árendásnak is az addigi legnagyobb megméretés jött el az EYOF-fal. A fiatal 500 méteren bronzérmet szerzett.

„Nagyon meglepődtem, nem gondoltam, hogy épp az ötszáz lesz, amin dobogóra állhatok. A hosszabb távok jobban mennek, azok technikásabbak, míg ebben a gyorsaság a lényeges, mégis sikerült beverekednem magamat a top háromba. A döntőben az ötös pozícióból rajtoltam, emiatt az elején ötödikként haladtam, ám két srácot is meg tudtam előzni, majd még az első kettőhöz is közeledtem, de őket beérni már nem volt idő. óriási boldogság volt ez, ugyanúgy, mint a váltó, amit megnyertünk.

A szegedi korcsolyázó bízik benne, hogy a folytatás is eredményes lesz, és még a legnagyobb álmát is megosztotta a honlapunkkal.

„Rengeteget küzdök azért, hogy a 2030-as olimpián én is ott lehessek, ez a legfőbb vágyam, minden erőmmel ezen leszek, hogy kijussak!”

(Kiemelt képünk forrása: Team Hungary)

Legfrissebb hírek

Kosár: a bosnyákok legyőzésével kezdtek az U18-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
12 órája

Úszás: Sárkány Zétényé a harmadik magyar arany a nyílt vízi ifi Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: rajtol az U16-os lányok vb-je Zágrábban

Utánpótlássport
20 órája

Nyílt vízi úszás: magyar aranyak, ezüst és bronz az ifi Eb nyitónapján

Utánpótlássport
2026.07.23. 18:49

Kosár: készen állnak az U18-as fiúk a horvátországi B-divíziós Eb-re

Utánpótlássport
2026.07.23. 14:45

Úszás: magyar győzelemmel indult a sukorói nyílt vízi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.07.23. 13:33

Öttusa: kezdődik a litvániai U17-es és junior-vb

Utánpótlássport
2026.07.22. 16:57