Kézilabda: kezdődik a korosztályos fiúválogatottak őszi felkészülése

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.11.01. 09:05
null
November elején megkezdik az őszi felkészülést az utánpótlás fiú kézilabda-válogatottak, amelyek közül kettő is Franciaország felé veszi az irányt.

Az őszi szezon első hónapjaiban a korosztályos leány kézilabda-válogatottak voltak aktívabbak, a csapatok szeptemberben és októberben is edzőtáboroztak, míg a fiúszakág képviselői november elején találkoznak majd először az új évadban – ha nem számítjuk a Chema Rodriguez felnőtt férfi szövetségi kapitány által tartott edzőtábort, amely során szeptember végén Telkiben dolgozott öt napon át a megfiatalított keret.

A Sótonyi László irányította juniorválogatott (2004-2005) a nyáron a korosztályos Európa-bajnokságon tizenkettedikként zárt, nem érte el az előzetesen kijelölt célját. A csapat az utolsó utánpótlásévét kezdte meg, jövőre világbajnokságon zárja le az időszakot.

„Az Eb mindig fontos erőfelmérő, az újonnan megkapott korosztállyal először mentünk együtt világversenyre, míg a vébén az derül ki, hogy az utánpótláskor utolsó szakaszán mennyit tudtak fejlődni. Lényeges, hogy az vb-n az Eb-hez képest előre kell lépni. Rengeteg munka áll még előttünk, intenzív év következik” nyilatkozta a nyári világverseny után Sótonyi az Utánpótlássportnak. 

A juniorok hétfőtől, a balatonboglári felmérés után Sukorón edzőtáboroznak, ahol

Egyiptommal kétszer is megmérkőznek,

pénteken és szombaton.

Az ifjúságiaknak (2006-2007) sokkal szebben sikerült a nyári világverseny, az Eb-n a harmadik helyen végeztek. Gulyás István szövetségi edző úgy fogalmazott, örömteli a bronzérem megszerzése, de nem szabad megállni, újabb fontos időszak jön a fiatalok pályafutásában. A következő hónapokban több külföldi tornán is bizonyíthatnak majd a nemzeti csapatban: először a jövő héten az évente megrendezett, franciaországi

Tiby-kupán, amelyen nívós mezőnyben tarthatnak erőfelmérőt.

Az idény végén, jövő nyáron rájuk is vb vár majd.

A serdülők (2008-2009) szintén Franciaország felé veszik majd az irányt: pár nap lipóti felkészülést követően

Lyonban játszanak párosmeccset a házigazda válogatottal. 

(Kiemelt kép forrása: MKSZ)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
4 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
12 órája

Vívás: a női tőrcsapat 6., a férfi 10. a junior-vb-n

Utánpótlássport
14 órája

A hónap utánpótlásedzője: március jelöltjei

Utánpótlássport
14 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
Tegnap, 13:35

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
2026.04.05. 21:18
Ezek is érdekelhetik