Cselgáncs: pénteken kezdődik a lengyelországi U23-as Eb

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2024.11.14. 09:02
null
Tizenkét magyar dzsúdóssal a mezőnyben péntektől vasárnapig a lengyelországi Pilában rendezik meg az U23-as Európa-bajnokságot; Bor Barna szövetségi edzőt kérdeztük a várakozásokról.

Öt férfi és hét női versenyzővel a soraiban vág neki az U23-as cselgáncsválogatott a korosztályos Európa-bajnokságnak, amelyet november 15. és 17. között a lengyelországi Pilában tartanak meg.

A magyar csapat első számú éremesélyese Sáfrány Péter lehet,

aki a tavalyi, potsdami győzelme után címvédőként indulhat a 90 kilósok súlycsoportjában. A tavalyi dobogósok közül szintén ott lesz a mezőnyben Kőszegi Rebeka (48 kg) és Sági Nikolett (78 kg) is – egy évvel ezelőtt mindketten bronzérmesként zártak. Szintén tatamira lép a juniorkorú Mamira Luca (52 kg), aki szeptemberben a saját korosztályában Európa-bajnoki harmadik lett, valamint ugyancsak éremvárományosként várhatja a küzdelmeket a felnőtt Eb-hetedik, Grand Prix-győztes Szegedi Dániel, akit a 73 kilósok kategóriájában láthatunk.

Az U23-as Eb-bronzérmes Kőszegi Rebeka (kékben) ismételten esélyes lesz a dobogós helyekre a korosztályos Eb-n Forrás: IJF

„Kiválóan dolgoztak a fiatalok a felkészülés során, és ennek köszönhetően összességében jó formában is várhatják a versenyt. Nyilván, az ilyenkor szokásos utolsó simítások még hátra vannak, hogy mindenki a legjobbját tudja nyújtani majd a versenynapján.

Ami a célkitűzést illeti, alapvetően egy-egy érem és pontszerző helyezés az elvárás a csapattól, ugyanakkor úgy érzem, ha minden jól alakul, akár ennél jóval többre is képesek lehetnek a versenyzők.

Bízunk a legjobbakban, és remélem, kiderül, hogy végül »alálőttem« a célokkal” – nyilatkozta Bor Barna szövetségi edző a várakozásokról az Utánpótlássportnak.

A vasárnapi vegyes csapatversenyben az egyéniben indulók mellett a tervek szerint Kenderesi Péter és Kelemen Adél is részt vesz.

U23-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, PILA (LENGYELORSZÁG)
A magyar csapat egyéni indulóinak névsora:
Férfiak:
Gombás Bálint (66 kg; UTE), Szegedi Dániel (73 kg; Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola), Szabó Áron (73 kg; Ippon Judo Tatabánya), Demeter Bendegúz (81 kg; MTK Budapest), Sáfrány Péter (90 kg; Miskolci VSC)
Nők:
Kőszegi Rebeka (48 kg; MTK Budapest), Szeleczki Szabina (48 kg; Budapesti Honvéd), Mamira Luca (52 kg; Dunaharaszti MTK), Keller Rebeka (52 kg; Ippon Judo Tatabánya), Vég Luca (57 kg; Ceglédi VSI), Kriza Anna (63 kg; Budapesti Honvéd), Sági Nikolett (78 kg; KSI)

(Kiemelt képen: Sáfrány Péter Forrás: EJU)

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: második meccsükön is nyertek a magyarok a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

Tenisz: bravúr a hatszoros első spanyolok ellen

Utánpótlássport
2026.11.02. 19:10

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2026.11.02. 13:00

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
2026.11.01. 19:15

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.11.01. 17:21

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51

Tekvondó: kétnapos lesz az ob, sok fiatallal

Utánpótlássport
2026.11.01. 09:00