Kosárlabda: új időszámítás kezdődik az U20-as női válogatottnál

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.21. 16:08
null
Magyar Gergelyt, a DVTK Akadémia szakmai igazgatóját nevezték ki az U20-as női kosárlabda-válogatott élére szövetségi edzőként; az új szakvezetőt kérdeztük a tervekről, aki elmondta, a jövő nyáron a feljutás kiharcolása lesz az egyértelmű cél a B-divíziós Eb-n.

Mint arról beszámoltunk, változások történtek a korosztályos válogatottak háza táján, ugyanis a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség (MKOSZ) döntése nyomán az U16-os fiú- és az U20-as női nemzeti csapat kispadjára új szakember került.

A lányok legidősebb utánpótlás-válogatottját Magyar Gergely vette át vezetőedzőként,

vette át vezetőedzőként,

méghozzá azok után, hogy a múlt nyáron Tursics Krisztián vezetésével az U20-as együttes kiesett az A-divízió mezőnyéből az Európa-bajnokságon, így jövőre a mieink a másodvonalban, a B-csoportban fognak szerepelni. 

„Hatalmas megtiszteltetésként ért a feladat, hogy én vezethetem ezentúl ezt a csapatot – nyilatkozta az Utánpótlássportnak Magyar Gergely, aki egyébként a DVTK Akadémia szakmai igazgatójaként is tevékenykedik. – A válogatott élén dolgozni mindig óriási felelősség és lehetőség is egyben.

Tehát, pontosan tudtam, mire vállalkozom, és

Az újjáalakuló válogatott első összetartására november 2. és 5. között kerül sor Székesfehérváron. Amikor a 2005-2006-os korosztály legutóbb együtt szerepelt, 2023-ban az ötödik helyet szerezte meg a törökországi U18-as A-divíziós Európa-bajnokságon.

és egyre nagyobb szerephez jutnak az élvonalban, ami mindenképpen pozitív képet fest. Meg is van már az alapkoncepció a fejemben, hogy ezzel a kerettel milyen játékstílus és játékrendszer vezethet majd eredményre. A szakmai stáb többi tagjával, illetve a játékosokkal ezt igyekszünk majd átültetni a pályára is. Sokra hivatottak a lányok, nagy reményeket fűzök a közös munkához."

(Kiemelt képen: Aho Tyra, az U20-as női válogatott egyik kulcsembere Forrás: FIBA)

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
11 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
12 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
22 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.09.12. 12:53

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03
Ezek is érdekelhetik