Vízilabda: Korényi Balázs medencén kívül is összetartó csapatot épít

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 09:00
null
Az U18-as fiú vízilabda-válogatottal világbajnoki címet kiérdemlő edző, Korényi Balázs szakmailag és emberileg is igyekszik nevelni a fiatalokat.

Mint arról beszámoltunk, Korényi Balázs vízilabdatréner érdemelte ki A hónap utánpótlásedzője júliusi díját.

A 33 éves szakember azután részesült elismerésben, hogy

az általata irányított U18-as fiú vízilabda-válogatott világbajnoki címet szerzett Buenos Aires-ben.

„Nagyon örülök a díjnak, jólesik az elismerés – kezdte a játékosként 320 élvonalbeli meccsen szereplő edző. – A munkámban sokat segített a családom, a szövetség, Hangay Róbert és Jászberényi Gábor kollégáim a válogatottnál, valamint az a huszonkét ember, akivel elkezdtük a felkészülést. Ezt a díjat most én kaptam, de sok ember kellett ahhoz, hogy ezek a fiúk U18-as világbajnoki címet szerezzenek. Például az édesapám, Korényi István is évtizedek óta egészen kicsikkel foglalkozik, és rengeteg, később olimpián szereplő játékos megfordult a keze alatt.

Ha ezt jól csinálom, akkor annak meglesz az eredménye. Arra tanítom őket, hogy mindig mindenből következik valami. Ha megbecsülik az emberi értékeket és alázattal, megfelelő hozzáállással végzik a dolgukat, akkor sok mindent vissza fognak kapni a civil életben meg a vízilabdában is.”

Korényi Balázs Fotó: Mura László

Korényi az elmúlt évadban az FTC serdülőgárdájával is bajnoki aranyat érdemelt ki, a zöld-fehérek férficsapatával pedig Nyéki Balázs másodedzőjeként nyert Bajnokok Ligáját. A 2006-os születésűekre épülő korosztályos válogatottat tavaly irányította először szövetségi edzőként, és akkor a fiúk a máltai U17-es Eb-n a negyedik helyen zártak.

„Ez a csapat nyert U15-ös Eb-t és U16-os vébét is korábban, ami jelzi a fiatalok sokra hivatottságát. Varga Dénes most az olimpiai szereplés kapcsán fogalmazta meg azt, hogy győzelmek, sikerélmények mindig nagyon jók, de igazán tanulni a vereségekből, kudarcokból lehet. Utólag azt mondhatom, hogy szükségünk volt a tavalyi negyedik helyhez ahhoz, hogy az idén világbajnokságot nyerjünk.”

A trénernek is az a célja, hogy játékosaiból idővel élvonalbeli és felnőttválogatott vízilabdázók váljanak. Munkájának sikerességét azonban nem csak a sportban elért eredményekben méri.

„Azt tartom az egyik legfontosabbnak, hogy a játékos és edző között bensőséges viszony alakuljon ki. Aki fiatalokkal foglalkozik, annak nemcsak a tanítvány sportbéli képességeivel kell foglalkoznia, hanem adott esetben muszáj tisztában lennie a családi hátterével, az iskolai előmenetelével, a magánéleti körülményeivel. Mindez az összetartozás érzetét erősíti, ami egy csapatjátékban különösen elengedhetetlen.

(Kiemelt képünkön: Korényi Balázs a játékosait látja el tanácsokkal Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
7 órája

Úszás: Szegeden vizsgáztak a 15-16 évesek

Utánpótlássport
12 órája

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: Juhász György ötödik lett az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 20:31

Vízilabda: sima magyar győzelem az U20-as vb nyitányán

Utánpótlássport
2025.06.14. 19:32

„Az a legjobb a fociban, amikor nálam van a labda” – Szoboszlaiékkal zárta le az idényt a 13 éves tehetség

Minden más foci
2025.06.14. 19:18

Hegyifutás: Juhász Dorottya ezüstérmes az U18-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 18:44
Ezek is érdekelhetik