Kajak-kenu: népes mezőnyben gyűjtötték az érmeket a maratoni Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.08.01. 18:29
null
Összesen 14 érmet szereztek a magyar korosztályos válogatott tagjai a maratoni kajak-kenu Eb-n; Kadler Viktor vezetőedző értékelt az Utánpótlássportnak.

Nem újdonság, hogy a magyar kajak-kenusok nemcsak sprinttávokon, hanem a maratoni szakágban is eredményesen szerepelnek a világversenyeken, ezt pedig a július végén a lengyelországi Poznanban megrendezett Európa-bajnokságon ismét bizonyították, amelyen az utánpótláskorú indulóink 14, a felnőttekkel együtt pedig 18 érmet szereztek, amivel a legtöbbet gyűjtötték a nemzetek közül.

A három arany-, három ezüst- és nyolc bronzérem szépen mutat, Kadler Viktor, a válogatott vezetőedzője szerint ráadásul igencsak sűrű mezőnyben sikerült a medálokat begyűjteni.

„Számítottunk rá, hogy érmekből nem lesz hiány, azt viszont tudni kell, hogy

– értékel Kadler. – A csapatunkkal kapcsolatban pedig el kell mondanom, hogy lesz olyan versenyzőnk, aki csak a világbajnokságon indul majd el; ez azért történt, mert ugyanezen a hétvégén ORV-válogatót tartottak Magyarországon, úgyhogy várhatóan még erősebb kerettel utazunk majd a vébére.”

A küldöttség legeredményesebb tagja Zemen Dániel lett, aki az ifik között kajak egyesben előbb a rövid körön, majd 22,6 km-en is nyerni tudott.

„Egyesben mindig nagy dolog nyerni, két aranyat pedig pláne, dicséret illeti Danit; végig kontrollálta, uralta a döntőit. Azt mondta utána, hogy nehéz futamok voltak, ez viszont kívülről nem látszódott. Párosban tavaly már világbajnok volt, bizakodva várjuk, hogyan teljesít majd a jövőben.Hudi-Kadler Pannit és Zatykó Pankát pedig azért emelem ki, mert 15 évesen tudtak Európa-bajnoki címet nyerni a tizenhét-tizennyolc esztendősök között. A világbajnokságon (amit szeptember második felében Horvátországban rendeznek meg – a szerk.) is szép eredményeket várunk, az Eb alapján pedig joggal bizakodhatunk.”

(Kiemelt képünkön: Zemen Dániel Forrás: MKKSZ) 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
12 órája

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
20 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
2026.08.11. 16:08

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
2026.08.11. 07:21