Kézilabda: szerdán kezdődik a junior férfi Európa-bajnokság

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 19:57
null
Szerda este kezdi meg a szereplést a junior férfi kézilabda-válogatott a Szlovéniában megrendezendő Európa-bajnokságon.

Huszonnégy csapat részvételével július 10-én kezdődik meg Szlovéniában a junior férfi kézilabda Európa-bajnokság. A mezőnyből a magyar válogatott sem hiányzik: a 2004-es és 2005-ös játékosok – kiegészülve két ifjúsági korú, 2006-os születésű fiatallal, Barna Dániellel és Gazsó Péterrel – tavaly szeptember óta Sótonyi László szövetségi edző irányításával készülnek 2024 célversenyére.

A 2023 nyarán az ifjúsági világbajnokságon tizenegyedikként végző társaság kapcsán a szakember idén tavasszal úgy nyilatkozott az Utánpótlássportnak, hogy nincsen könnyű helyzetben az együttes, ugyanis a keret nagyobbik része az NB I/B-ben játszik az élvonal helyett, ez pedig hátrányt jelent a korosztályos nemzetközi mezőnyhöz képest. Azóta sikerült valamelyest előrelépnie a társaságnak, amely az utolsó felkészülési mérkőzésein kétszer is legyőzte a lengyelek korosztályos csapatát.

A szakember úgy fogalmazott,

az alapvető cél a legjobb nyolcba jutás,

hogy a tavaly vb-eredményhez képest javítsanak a fiatalok, akik közül két alapember, az irányító Csörgő Kristóf és a kapus Lovistyek László hiányzik sérülés miatt.

A magyar játékosok sorrendben a csehekkel, a románokkal és a norvégokkal találkoznak majd a csoportkörben, 15-től pedig kezdődnek a középdöntők; a részletes program ITT érhető el.

Sótonyi László Forrás: FFHandball/IconSport
A magyar csapat csoportmeccsei:

07.10. 19:00 Magyarország–Csehország

07.11. 19:00 Magyarország–Románia

07.13. 19:00 Magyarország–Norvégia


A magyar válogatott kerete:

kapusok:

Borsos Máté (PLER), Győri Nándor (Veszprém), Radvánszki Attila (Szeged)

jobbszélsők:
Csanálosi Richárd (NEKA), Terjék Roland (Montpellier, francia)

jobbátlövők:
Barna Dániel (Veszprém), Kathi Sándor (Győri ETO-UNI FKC), Nagy Ádám (NEKA)

beállók:
Bali Bence (Győri ETO-UNI FKC), Balogh Botond (Veszprém), Szabó Levente (NEKA), Viski Szabolcs (Veszprém)

irányítók:
Horváth Péter (Csurgó), Tóth Levente (NEKA)

balátlövők:
Balogh Dániel (Szeged), Gazsó Péter (Szeged), Kovács Tamás (NEKA)

balszélsők:
Juhász Ádám (Szeged), Molnár Robin (NEKA)

(Kiemelt képünk forrása: NEKA)

Legfrissebb hírek

Sakk: Európa-bajnoki ezüstérmes az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
12 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
15 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: legyőzte a görögöket, Eb-elődöntős az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
16 órája

Vívás: Essenben bizonyítana az Amerikában bajnok Domonkos Emese

Utánpótlássport
19 órája

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30

Röplabda: vereséggel zárta a magyar válogatott az U16-os leány Eb-t

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:14
Ezek is érdekelhetik