Labdarúgás: Nyírbátorból Taskentbe – Kun Ákos az U17-es válogatottról

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.20. 19:29
null
A Nyírbátori LSE Megyei I. osztályú csapatában játszó Kun Ákos meghívót kapott az U17-es válogatottba. A 17 éves középpályással beszélgettünk arról, milyen az akadémián kívüli labdarúgóélet, hogyan reagált, amikor értesítették a kerettagságról és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Hatalmas öröm érte a 17 éves Kun Ákost, akit édesapja értesített arról, hogy május végén az U17-es labdarúgó-válogatottal Üzbegisztánba utazhat két felkészülési mérkőzést játszani.

Az elmúlt két évben már nem szerepeltem egyik korosztályos válogatottban sem, nagyon boldog voltam, amikor megtudtam, hogy utazhatok a fiúkkal.”

Ugyan Jeremiás Gergővel, az U17-es csapat szövetségi edzőjével nem beszélt a meghívás okairól, de a fiatal középpályás sejti, mi állhat a beválogatás hátterében.

„Úgy tudom, hogy az egyik mérkőzésünkre kilátogatott az edző, és gondolom, tetszett neki, amit látott, ezért ki akart próbálni nemzetközi szinten is.”

Na, de hova látogatott ki Jeremiás?

Kun Ákos a Nyírbátor Megyei I. osztályú felnőttcsapatában játszik,

amelyből meglehetősen szokatlan, hogy valakit meghívnak a válogatottba. Átfutva az U17-es nemzeti együttes keretét alkotó játékosok csapatait, csupa kiemelt akadémiát (Ferencváros, Puskás Akadémia, Győri ETO, Vasas), valamint külföldi klubot találunk (Real Sociedad, Parma, Torino, Inter Miami) – kivéve persze a nyírbátori ígéretet.

Kunnak van akadémista múltja, öt évet töltött Kisvárdán, azonban 16 évesen a váltás mellett döntött.

„Már nem szerettem ott lenni, és ki akartam próbálni magamat más környezetben. Nyírbátorban adódott egy lehetőség, vonzónak tűnt, hogy felnőttek között játszhatok, ezért ide szerződtem. Nyilván lehet hátránya is annak, hogy nem akadémiai csapatban játszom – például a taktikai képzésben –, de ebben az egy évben nagyon sokat kaptam Nyírbátortól és a felnőttbajnokságtól, emiatt utólag is örülök, hogy a váltás mellett döntöttem – megérte.”

A negyedosztályban szereplő Nyírbátori LSE színeiben a 2023/24-es évadban huszonhét találkozón lépett pályára és kilencszer volt eredményes. A jókora fizikai különbség ellenére a felnőttek között is hamar megtalálta a helyét.

„A második meccsen bedobtak a mélyvízbe, gyorsan kellett alkalmazkodnom.

A párharcokat megvívtam, felgyorsult a gondolkodásom, ezért összességében nagyon hasznos évad van mögöttem.”

Visszatérve a válogatott szereplésre, Kun az első üzbegisztáni mérkőzésen a 76. percben állt be, míg a második találkozón 67. percben küldte pályára a tréner. A magyar U17-esek mindkét meccsen kikaptak az ázsiaiaktól, de a nyírbátori játékos jó élményekkel tért haza Taskentből.

„Nagyon jó volt újra felvenni a magyar mezt, mind a két mérkőzésen hátrányban kaptam lehetőséget, igyekeztem megtenni, amit csak lehet. A hangulat is remek volt kint,

néha viccelődtünk azon, hogy én Nyírbátorban a megyei osztályban játszom, míg a többiek akadémián vagy külföldön, ám ebben semmiféle rosszindulat nem volt, sőt.”

És mi lesz Kunnal jövőre, vajon marad Nyírbátorban vagy magasabb osztályba igazol?

„Több helyről is kaptam ajánlatot, megfontoljuk mindet, és kiválasztjuk a menedzsereimmel együtt azt, amelyik a legjobb a fejlődésem szempontjából.”

(Kiemelt képünkön: A 17 éves Kun Ákost Nyírbátorból hívták be a korosztályos válogatottba Forrás: Nyírbátori LSE/Facebook)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04

Úszás: klasszisok mentorszerepben

Utánpótlássport
2026.02.01. 09:04

Vívás: a párbajtőröző Balázs Bence bronzérmes a kairói junior-vk-n

Utánpótlássport
2026.01.31. 20:54
Ezek is érdekelhetik