Vívás: Pelle Domonkos a junior-vb-re is magabiztosan érkezik

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.05. 16:50
null
A kadétvilágbajnok párbajtőröző, Pelle Domonkos magával szembeni elvárásai hamar megnőttek a juniorok között.

Tavaly a kadétéveit egyéni világbajnoki címmel zárta, ebben az évadban pedig berobbant juniormezőnybe, hiszen még novemberben a Tbilisziben rendezett világkupaversenyen bravúros teljesítménnyel aranyérmet nyert.

A 17 éves párbajtőröző, Pelle Domonkos georgiai sikerét az tette még különlegessebbé, hogy előtte világkupán még a 64 között sem járt.

A Budapesti Honvédban László István és Peterdi András által felkészített ígéret februárban a nápolyi junior Eb-n is a válogatott tagja volt. Ott egyéniben a kilencedik helyig jutott, míg a Borosné Eitner Kinga által vezetett csapatban (mellette Antal Máté, Keresztes Ádám és Somody Soma) a hatodik lett.

„Ha a szezon elején azt mondják, hogy a junior Eb-n egyéniben a kilencedik leszek, akkor aláírom, mert korábban nem értem el jelentősebb sikert ebben a korosztályban – mondja a sokra hivatott vívó. –

Ezért az Eb-n aztán kicsit csalódásként éltem meg a szereplésemet, és csak utána kezdtem realizáni, hogy a kilencedik mégsem olyan vállalhatatlan. A csapat szereplése viszont mindenkit mellbe vágott. A németeket meg tudtuk volna verni a negyeddöntőben, de semmi nem akart összejönni, és én magam is alulteljesítettem. De a vívás ilyen is tud lenni, a világbajnokságon lehet javítani.”

Pelle Domonkos a juniorok között már világkupát is tudott nyerni Forrás: Magyar Vívó Szövetség

A kadétok és a juniorok világbajnoksága már jövőhét pénteken elkezdődik a szaúdi fővárosban, Rijádban.

„A sors iróniája, hogy csapatban nagy valószínűséggel ismét a németekkel fogunk fontos mérkőzést vívni. Bár fiatal a csapatunk, képesek vagyunk nyerni. Sőt,

és az évadban nyertünk is már két világkupaérmet. Személy szerint jó formában vagyok, de szem előtt tartom, hogy még elsőévesként vívok a juniorok között. Persze, egy érem nagyon szép lenne.”

Balról: Keresztes Ádám, Antal Máté, Somody Soma és Pelle Domonkos a nápolyi Eb-n Forrás: EFC

Domonkos arra is kitért, hogy a múlt év végi világkupa-győzelme mennyiben változtatta meg a szemléletét.

„A világkupán szerzett aranyérem jót tett, ugyanakkor van némi árnyoldala is. Jó, mert most már elhiszem magamról, hogy idetartozok és ebben a mezőnyben is tudok nagyot alkotni, ha megfelelő formában vagyok. Másfelől nőtt az elvárás.

Elég nagy teljesítési vágy van bennem, tartani akarom a színvonalat, de ez nehéz. A világbajnokságon is kétszáz feletti induló lesz. Ezzel együtt magabiztosan és izgatottan várom, hogy pástra lépjek Rijádban.”

(Kiemelt képünkön: Pelle Domonkos Forrás: FIE)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Lei ezüstérmes a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
13 órája

Selmeci Attila: A kedves edzők megtalálják a gyerekekhez vezető utat

Utánpótlássport
16 órája

Jégkorong: rohamosan közeleg a milánói vb az U20-as válogatottnak

Utánpótlássport
19 órája

Vívás: Rácz arany-, Fodor ezüstérmes a taskenti kadét kard világkupán

Utánpótlássport
2025.11.13. 19:53

Atlétika: hat Eb-éremmel gazdagodott az utánpótlás az idén

Utánpótlássport
2025.11.13. 16:52

Aerobik: három magyar arany az U15-ös és junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.11.13. 14:29

Cselgáncs: „Régóta vágytam már erre az Eb-éremre” – Kriza Anna

Utánpótlássport
2025.11.13. 09:02

Asztalitenisz: két bronzérem a szombathelyi utánpótlás-nemzetközin

Utánpótlássport
2025.11.12. 20:27
Ezek is érdekelhetik