Torna: kihozták magukból a legtöbbet a fiúk az ifjúsági Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2024.04.29. 14:57
null
Bogyó Dániel és Kis Dominik révén két magyar fiú tornász is a döntőben szerepelt egyéni összetettben az olaszországi ifjúsági Európa-bajnokságon, emellett Bogyó lólengésben is finalista volt, a nyolcadik helyen végzett. Ugyanakkor Puskás Jenő, az utánpótlás fiúválogatott szövetségi kapitánya szerint az elért helyezéseknél fontosabb, hogy a versenyzők a tudásuk legjavát nyújtották Riminiben.

Mint arról beszámoltunk, az egyéni összetett verseny vasárnapi fináléjában Bogyó Dániel 76.798-es pontszámmal a 14., míg Kis Dominik 75.132-es pontszámot elérve a 20. helyen végzett az ifjúsági tornászok Riminiben zajló Európa-bajnokságán. Egy nappal korábban a szerenkénti finálékban a mieink közül egyedüliként Bogyó volt érdekelt lólengésben, és a nyolcadik helyet szerezte meg gyakorlatával. A csapatversenyben a Kis Dominik, Bogyó Dániel, Sas Nándor, Hamza-Vargity Bence, Kiss Zétény összetételű magyar együttes a hetedik helyen végzett a kontinensviadalon.

„Előzetesen én sosem szoktam konkrét helyezésekben és pontszámokban gondolkozni, amikor egy nagy verseny előtt a várakozásokról esik szó – kezdte értékelését az Utánpótlássportnak Puskás Jenő, az utánpótlás fiúválogatott szövetségi kapitánya. – Utánpótláskorú tornászokról lévén szó az a legfontosabb, hogy a saját gyakorlataikat lehetőleg hiba nélkül mutassák be. Azt mondhatom, ezt a célkitűzést összességében abszolválták is a versenyzők, ugyanis

Hozzátartozik a teljes képhez, hogy a válogatott papíron legerősebb tagja, a tavalyi EYOF-on nyújtón aranyérmes Zámbori Zala sérülés miatt kénytelen volt kihagyni az eseményt. Zámbori nyújtón mindenképpen az éremesélyesek közé tartozott volna az Eb-n, emellett jó eséllyel az egyéni összetett döntőjében, illetve a nyújtó mellett további egy-két szerenkénti fináléban is találkozhattunk volna a nevével.

„Zala távollétében egy-egy finalistában bíztam mind egyéni összetettben, mind a szerenkénti versenyeket tekintve. Ehhez képest

Továbbá a csapatban elért hetedik helyre szintén méltán lehetünk büszkék – mondta Puskás. – Látni kell, hogy egy fiatal, nemzetközi szinten még viszonylag rutintalan társaságról beszélünk a mostani válogatottunk esetében, de ez a tapasztalatlanság nem igazán látszott meg, a fiúk mindent tekintetben helytálltak. Megilleti a dicséret a srácok klubedzőit, jól dolgoztak a tanítványaikkal."

A fiúk viadalának végeztével a lányok versenyszámait ezen a héten, csütörtöktől vasárnapig rendezik meg, ugyancsak Riminiben.

(Kiemelt kép forrása: MATSZ)

Legfrissebb hírek

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
21 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
5 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
6 órája

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
19 órája

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
20 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:35