Vízilabda: Szaka Olivér 14 évesen mutatkozott be a felnőttélvonalban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.03.17. 18:58
null
Az UVSE férfi vízilabdacsapatában győztes meccsen debütált az élvonalban a 14 éves Szaka Olivér.

A férfi vízilabda ob I alsóháza középszakaszának második fordulójában az UVSE szoros meccsen, 10–9-re győzte le a Miskolcot a Komjádi uszodában.

Az UVSE vezetőedzője, Vincze Balázs a találkozón először szavazott bizalmat első osztályú mérkőzésen Szaka Olivérnek, aki február elején töltötte be a 14. életévét.

A 2010-ben született ígéret ezzel a legfiatalabb játékos lett, aki vízbe került az ob I 2023/24-es kiírásában.

Az összecsapást követően Vincze Balázs a debütálás kapcsán elmondta, hogy:

„Nagyon örülök, hogy Olivér személyében ismét egy fiatal titánt tudunk bemutatni a magyar vízilabdának az ob I-ben. Sok szerep nem jutott neki, de ott volt a vízben, és megoldotta a feladatait abban az egy-két percben, amit kapott. Ahogyan azt egy évvel ezelőtt ugyanúgy két fiatal játékos kapcsán elmondtam,

A másik két szóban forgó játékos sajnos már nem a mi klubunkat erősíti. Remélem, hogy Olivér hosszabb ideig folytatja a pályafutását az UVSE-ben.”

Vincze Balázs gratulál a 14 éves Szaka Olivérnek Forrás: Szaka Olivér/Facebook

Tavaly áprilisban az akkor 14 éves Pintér Noah és a 15 esztendős Jámbor Csaba debütált Vincze Balázs keze alatt, aki akkor úgy fogalmazott, hogy:

„Vannak olyan jó képességű játékosok, akik még be sem fejezik az ifjúsági korosztályt, és már elmennek. Tehát kénytelenek vagyunk lehetőséget adni a fiataloknak, és motiválni őket.”

Nos, Pintér azóta a Budapesti Honvéd, Jámbor pedig az FTC játékosa. Akkor egyébként az UVSE otthon 15–3-as vereséget szenvedett a BVSC-Zuglótól, tehát mondhatni, tét nélkül küldhette vízbe a mester a tiniket. Legutóbb Szakának sokkal kiélezetebb helyzetben kellett tartania a frontot, ugyanis csapata szűk, egygólos győzelmet ért el.

A póló alapjait az Angyalföldi Sportiskolában elsajátító reménység a meccs után megköszönte a lehetőséget „Balázs bának”, gratulált mindkét csapatnak és megerősítette, hogy izgalmas mérkőzésen vannak túl.

Amikor az évad elején úgy beszélgettünk Szaka Olivérrel, mint az UVSE bajnoki címvédő gyermekcsapatának egyik sokra hivatott játékosával, akkor a növendék elsődleges középtávú céljának az ob I-ben való játéklehetőség kiérdemlését tartotta. Aztán persze határozottan egészítette ki a vágyai sorát a későbbi válogatottsággal és az olimpiai bajnoki címmel.

„Apukám a KSI-ben, az unokestvérem az UVSE-ben vízilabdázott, én az utóbbi útját követem – mondta. – Kiskorom óta szeretem az úszást, a labdát, valamint csapatsportokat, ezért adta magát, hogy pólózni kezdjek. Miután 2022 nyarán átjöttem az UVSE-be, hirtelen mindenben nagyon sokat léptem előre, és akkor eldöntöttem, hogy maradok a sportágban és vízilabdázó szeretnék lenni.

A korosztálytól függetlenül igyekszünk mindent megtenni a másikért a meccseken.”

(Kiemelt képünkön: Szaka Olivér Forrás: UVSE )

Legfrissebb hírek

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Birkózás: két helyszínen válogatóztak az U15-ösök

Utánpótlássport
2026.03.16. 18:05

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
2026.03.16. 14:27

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Birkózás: Zsitovoz és Szinay is ötödik lett az U23-as Eb záró napján

Utánpótlássport
2026.03.15. 20:37

Jégkorong: a bronzért játszik az Újpest az U20-as osztrák rájátszásban

Utánpótlássport
2026.03.15. 17:48
Ezek is érdekelhetik