Short track: Végi Diána Laura a legendás elődök nyomában

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.04. 09:09
null
A „bosszantó” negyedik helyek után a leányváltó tagjaként megszerzett junior-vb-arannyal szépen zárta az évadot a short trackes Végi Diána Laura.

Mint oly sok fiatal sportolónál, a rövid pályás gyorskorcsolyázó Végi Diána Laura esetében sem volt másképp, hogy a sportága elkezdésében nagy szerepük volt a legendás elődöknek, akiket a fiatal ámulva nézett a tv-ben évekkel ezelőtt.

„Egészen kiskorom óta műkorcsolyáztam, nagyjából nyolc éven át, még a short track elkezdése előtt, az anyukám edzett engem. Aztán a bátyám és a húgom belevágott a rövid pályás gyorskorcsolyázásba, akik nézték a 2018-as olimpián a férfiváltó győzelmét. Emlékszem, én is ott ültem mellettük, az élmény pedig annyira megfogott, hogy én is váltottam – emlékszik vissza a kezdetekre a fiatal short trackes. –

emellett a csapatunkat is nagyon szeretem, a közeg is a jégen tart.”

Végire az eddigi legnagyobb feladatai vártak a 2023-2024-es évadban, hiszen junior-világkupákon, ifjúsági téli olimpián és a junior-világbajnokságon is bizonyíthatott. Az első vk-állomáson és a dél-koreai multisporteseményen is negyedikként végzett 1500 méteren, kevéssel lemaradva a hőn áhított dobogóról.

„A junior-világkupán picit bosszantott a negyedik helyezés, de inkább örültem neki, hiszen az első állomásunk volt, és az Európa-kupák után ezen már az ázsiai ellenfeleink is elindultak. Az ifjúsági téli olimpián viszont sokkal balszerencsésebb voltam, többen is elszámoltuk a köröket, a hiba nélkül viszont szerintem meglett volna az ezüstérem. Ez is remek eredmény, de ott van a gondolataimban, hogy könnyedén lehetett volna még jobb – mondja a 17 éves sportoló, aki a vb-győzelemről is beszél. – A negyedik helyek után, hogy mindig közel voltam, de sosem eléggé, nagyon jól esett, hogy megszereztük a váltóaranyat. Egyéniben mindhárom távon elindultam, kettőn sajnos kizártak, ezerötön pedig B-döntőt futhattam,

Bíztam magunkban, de emlékszem, talán én izgultam a legjobban a négyünk közül. A csapategységünket és a jó viszonyt mutatja, hogy rögtön nyugtattak a többiek, ott álltak mellettem. A következő két évadban is a juniorok közé tartozom még, bízom benne, hogy akkor már egyéniben is összejön majd az érem ezeken az eseményeken. A távoli célok között pedig természetesen az olimpia is ott van, az álom pedig, hogy egyszer azon is dobogóra álljak!”

(Kiemelt képünk forrása: MOB-Média/Szalmás Péter)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik