Kosár: Rigó Dorinával az élen az éremszerzésre törnek a győri kadétok

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 09:01
null
Meglepő módon nem a kiemelt akadémiák egyik ígérete, hanem a győri Rigó Dorina vezeti az U16-os leány kosárlabda-bajnokság pontlistáját.

Rendkívül szoros a versenyfutás az U16-os leány kosarasok rájátszásában, az első hat-hét együttes rendre kiélezett, szoros mérkőzéseket vív egymással. A hagyományosan a közvetlen élmezőnybe tartozó kiemelt akadémiák, illetve nagyobb klubok mellett ezúttal az UNI Győr NKA csapata is kiválóan szerepel a korosztályos bajnokságban: sorozatban három győzelemmel jelenleg a Rába-partiak a negyedik helyen állnak (a Csata, a Sopron és a a DVTK mögött) a tabellán. A zöld-fehérek jó eredményeinek egyik legfőbb letéteményese pedig nem más, mint Rigó Dorina, aki meccsenként 22,8 pontot, 8,2 lepattanót és 4,2 szerzett labdát átlagol.

„Hatalmas öröm és pozitív visszajelzés számunkra, hogy a csapatunk a nyolcas döntőbe jutásra reális eséllyel pályázhat, sőt, igazából már nagyon közel állunk hozzá, hogy az országos döntős szereplésünket matematikailag is bebiztosítsuk – mondta Rigó Dorina az Utánpótlássportnak. – Természetesen minden tudásommal azon vagyok, hogy ehhez hozzásegítsem a csapatot.

Igazi harcos, küzdős csapat vagyunk, bárkivel felvesszük a versenyt.”

A győri Rigó Dorina remekel a kadétbajnokságban Fotó: Osztie Tibor/DVTK

Az U16-os válogatott bedobó egyébként mind a pontokban, mind a teljesítményindex terén vezeti a bajnokság statisztikai rangsorát – ráadásul egy évvel fiatalabbként, 2009-es születésűként éri el mindezt a 2008-asok között.

„Két évvel ezelőtt a serdülőkorosztályban sajnos nem jött össze nekünk az A-döntőbe jutás, de azóta szerencsére sokat fejlődtünk, összekovácsolódott a társaság.

Nem mutathatok rossz formát, mert akkor az nagyban kihat az eredményességünkre, éppen ezért igyekszem mindig bátran vállalkozni, és jó teljesítménnyel élen járni. Úgy érzem, abban fejlődtem a legtöbbet, hogy most már jobban átlátom a pályát, és próbálok úgy kosárlabdázni, hogy nem egyénieskedem, hanem a többieket is jobban bevonom az összjátékba. Összességében ezen a téren érzem a legnagyobb javulást a játékomban."

(Kiemelt képen: Rigó Dorina Forrás: PVSK)

Legfrissebb hírek

Kosár: magyar siker Lengyelország ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
23 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
23 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:07

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:41

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 14:55

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48
Ezek is érdekelhetik