Kézilabda: lépésről lépésre halad a serdülő leányválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.03.05. 16:47
null
A múlt héten Balatonbogláron edzőtáborozó serdülő leány kézilabda-válogatott mindkét felkészülési meccsét megnyerte Ausztria ellen; Kun Attila szövetségi edzőt kérdeztük a csapat állapotáról.

Szép sikerrel, az Olimpiai Reménységek Versenyét hibátlan mérleggel megnyerve zárta 2023-at a serdülő leány kézilabda-válogatott; a 2008-as és 2009-es születésű játékosok alkotta nemzeti csapat pedig 2024-et is jól indította.

A fiatalok először találkoztak idén, Kun Attila szövetségi edző vezetésével Balatonbogláron edzőtáboroztak, majd két felkészülési mérkőzésen is vendégül látták az osztrákok korosztályos legjobbjait. A magyar lányok az első meccset 39–29-re, a másodikat pedig 32–19-re nyerték meg.

Kun Attila Forrás: NEKA

„A korábbi összetartásokhoz képest ismét hívtunk új játékosokat a keretbe, figyeljük a korosztályos bajnokságokat, ami alapján mindig vannak olyan kézilabdázók, akiket aztán a válogatott színeiben is megnézünk; a múlt héten négyen voltak ebben a helyzetben. Felmérésekkel kezdtünk a hét elején, amiket az őszi eredményekkel összevetettünk, nagy mértékű javulásokat tapasztalva. A lányok jó ütemben fejlődnek fizikai szempontból – mondja Kun. – A folytatásban taktikai, technikai edzéseket is tartottunk, a kondicionális tréningeket pedig igyekszünk úgy alakítani, hogy azokat a játékosokat, akik jelenleg a magot alkotják, azonos szintre hozzuk.

az osztrák válogatottat magas kézilabdázók alkotják, akik mindkét napon nyitott védekezést alkalmaztak. Meg kellett tanulnunk ez ellen játszani – ez kicsit akadozott az elején, de aztán fokozatos felőröltük az ellenfelet. Tudtam forgatni az összes játékosomat, lépésről lépésre haladunk.”

Április elején újra válogatott összetartás lesz, amely során négyes tornán vesz majd részt a csapat, a nyáron pedig – a tervek szerint – kéthetes közvetlen felkészülés előzi meg a svédországi nyílt Európa-bajnokságot.

(Kiemelt képünk forrása: NEKA)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 18:32

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 17:00

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.08.10. 13:01

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44