Ökölvívás: alakul a válogatott kerete az ifjúsági Európa-bajnokságra

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.02.07. 09:15
null
Megrendezték az ifjúsági korosztály válogatóját az április elején kezdődő ökölvívó Európa-bajnokság előtt; a tapasztalatokról a nemzeti csapat szövetségi edzőjét, Ács Józsefet kérdeztük.

Ahogyan a honlapunkon beszámoltunk róla, parázs csatákat hozott a február elején megrendezett Énekes István ifjúsági ökölvívó emlékverseny, amelyen a korosztály legjobb hazai bunyósai gyűltek össze.

A 2006-os és 2007-es születésű fiataloknak kiemelt megméretése volt ez, ugyanis az esemény az egyetlen hazai válogatóként szolgált az április elején Horvátországban kezdődő korosztályos Európa-bajnokság előtt, ráadásul a jó szerepléssel adott esetben a bokszolók megalapozhatják az év második felében érkező világbajnokságon való részvételüket.

A budapesti Kellner Ferenc Sportcsarnokban természetesen az ifjúsági válogatott szövetségi edzője, Ács József is jelen volt, aki már az Eb-vel a fókuszban figyelte a fiatal ökölvívók produkcióját.

„Árgus szemekkel figyeltem mindhárom napon a meccseket. A lányoknál a tavalyi felvonáshoz képest kevesebben indultak el, a fiúk esetében viszont szerencsére ez a szám nőtt, így az esetükben népes mezőnnyel zajlott a viadal, ráadásul voltak olyan súlykategóriák, amelyben a nagy létszám miatt kiegészítő, B-jelzésű csoportot is alakítani kellett, hogy a kevesebb meccsszámmal rendelkező nevezők is tapasztalatot szerezzenek – kezdi az értékelést a szakember. – A lányoknál kiemelném a negyvennyolc kilós Talpas Roxánát, ő a különdíjat is kapott a teljesítményéért, Soós Rózsa és Enyingi Sára meccse pedig méltó módon lett a legjobb. A fiúknál Szűcs István és Nileborg Krisztián ütközete érdemelte ezt ki, közönségmeccs volt, nagy taktikai csatával. Frank Dani pedig a legjobb fiúversenyző lett, ő is jól bokszolt.”

Az ifjúsági korosztályból 2023 végén rendkívül eredményes csapat öregedett ki; de vajon mi a helyzet az őket követő bunyósokkal a korosztályban, számíthatunk-e idén a tavalyihoz hasonló eredményekre?

„Nehéz jósolni a fiatalok esetében, hiszen az elsőévesek most bokszoltak először az Énekesen, de többen is bizonyították, nincsenek megilletődve. A másodévesek közül Nileborg Krisztián az eredményeivel már bizonyította, hogy mindig oda kell rá figyelni, de a már emlegetett Frank Dani, kulcsszereplője lehet az idei válogatottnak, és persze mellettük is vannak olya fiatalok, akik megvillanthatják a tudásukat.

A fiatalok az elmúlt napokban még picit rozsdásak voltak, ez érthető az év ezen részében. A jövő héten a romániai Dracula Openen szerepelünk majd a fiatalokkal, az Eb elé pedig lehet, hogy befér még egy budvai állomás is. Az utolsó hetek már intenzív edzőtáborozással zajlanak, ha pedig lesz rá lehetőségünk, a kezdés előtt egy héttel már kiutazunk Horvátországba, hogy szokják a környezetet a bokszolóink, és a helyszínen edzhessenek a startig.”

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
5 órája

Tenisz: második meccsükön is nyertek a magyarok a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
Tegnap, 15:41

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Tenisz: bravúr a hatszoros első spanyolok ellen

Utánpótlássport
2026.11.02. 19:10

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2026.11.02. 13:00

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
2026.11.01. 19:15

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.11.01. 17:21

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51