Kézilabda: szoros a négyes döntőért zajló versenyfutás az U19-eseknél

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.02.19. 09:05
null
Az U19-es leány élvonalbeli kézilabda-bajnokság Keleti csoportjában a DVSC és az FTC fej-fej mellett halad az élen, a harmadik Praktiker-Váccal a nyomában.

Az eddigi eredmények alapján már csak három csapat esélyes arra, hogy az U19-es leány élvonalbeli kézilabda-bajnokság Keleti csoportjában megszerezze az évad végi négyes döntőt érő első két hely valamelyikét.

Jelenleg ebben a két pozícióban – azonos mérleggel – a DVSC és az FTC áll.

A debreceniek az eddigi 17 bajnokijukból 16-ot megnyertek, egyszer viszont kikaptak, január második felében éppen a Ferencváros győzte le őket a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, 34–30-ra. Fontos diadal volt ez a fővárosiaknak, ugyanis akik ezzel pontszámban utolérték a riválist; az FTC még az ősszel, az október eleji Praktiker-Vác elleni bajnokin kaptak ki, szintén hazai környezetben, azóta közelről üldözték a debrecenieket. 

Nyugodt azonban egyik együttes sem lehet, hiszen a harmadik helyen érkezik az emlegetett Praktiker-Vác is, amely mindössze két ponttal van lemaradva az éllovas duótól.

A váciak az első vereségüket november közepén szenvedték el, a DVSC idegenben nyert ellenük, majd február elején újabb két pontot veszített a Pálfalvi-Németh Lilla vezette együttes, amely Kisvárdán kapott ki. 

A következő forduló után akár tisztulhat is a kép a négyes döntős helyek kapcsán, ugyanis rangadót rendeznek: a Vác az FTC-t fogadja vasárnap: ha a fővárosiak nyernek, a váciak komoly lépéshátrányba, nehéz helyzetbe kerülnek, a hazai diadal viszont lehetőséget adna a DVSC-nek, hogy ellépjen a két riválisától, miközben a második helyen pontazonosság alakulna ki. Emlékezzünk, az őszi odavágó váci sikerrel végződött.

Ősszel a kékmezes váciak nyerni tudtak az FTC otthonában Forrás: FTC Kézilabda Akadémia

A Nyugati csoportban a Győri ETO és a Szent István SE áll 30-30 ponttal a tabella első két helyén, a duót (egyaránt 26-tal) a Budaörs és a NEKA követi.

(Kiemelt képünkön: a DVSC U19-es csapata Forrás: DVSC Kézilabda Akadémia)

Legfrissebb hírek

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
5 órája

Tenisz: második meccsükön is nyertek a magyarok a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
2026.11.03. 15:41

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Tenisz: bravúr a hatszoros első spanyolok ellen

Utánpótlássport
2026.11.02. 19:10

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2026.11.02. 13:00

Tenisz: a világ legjobbjai között bizonyíthatnak az U16-os fiúk

Utánpótlássport
2026.11.01. 19:15

Cselgáncs: ötödik hely a vegyes csapatversenyben a nápolyi U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.11.01. 17:21

Vízilabda: Biros után Béres vezeti az U20-as női válogatottat

Utánpótlássport
2026.11.01. 13:51