Short track: Somodi Maja már megszokta a felnőttversenyek légkörét

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.01.19. 19:30
null
A 19 éves short trackest, Somodi Maját a felnőtt Európa-bajnokság után kérdeztük, amelyen meglepetésre 500 méteren érte el a legjobb eredményét, B-döntőbe jutott.

Bár még mindig juniorkorú, már rutinosnak számít a felnőttmezőnyben a 19 éves rövid pályás gyorskorcsolyázó, Somodi Maja, aki a múlt héten a magyar küldöttség egyetlen utánpótláskorú tagjaként szerepelt a felnőtt Európa-bajnokságon.

A fiatal az ősszel sem unatkozott, több felnőttvilágkupán is jégre állt, és az egyéni csúcsain is javítani tudott.

„A világkupákon már az előző évadban is szerettem volna legalább B-döntőt korcsolyázni, ami sikerült is volna az ősszel, ám a finálét megelőzően volt egy esésem, ami után inkább nem kockáztattunk. Egy világkupánk viszont van még ebben az évadban, a célomról pedig továbbra sem tettem le! – mondja a szegedi versenyző. – A kanadai állomáson jó formában éreztem magamat, Dél-Koreában viszont fáradtabb voltam; a januári felnőtt Eb előtt ismét a megfelelő állapotba kerültem, a kontinensviadal viszont végül nem teljesen úgy sikerült, ahogyan azt vártam.”

Somodi végül 500 méteren 10., 1000-en 11., 1500-on pedig 15. lett, amivel minimálisan, de elmaradt az addigi legjobb egyéni eredményétől, a tavalyi 8. helytől, amit egy kilométeren ért el.

„Úgy érzem, már sikerült kipihennem az Európa-bajnokság fáradalmait, csak egyéni edzéseim vannak a héten, ráadásul itthon tudok lenni a családomnál Szegeden. Az ezerötszáz és az ezer méter inkább a számom, a célom pedig a döntőbejutás volt, ami nem jött össze, így maradt bennem hiányérzet.

A short trackes már 16 évesen debütálhatott a felnőtt Európa-bajnokságon, 2022 végén váltóban bronzérmet szerzett a kazahsztáni felnőttvilágkupán, számos alkalommal összecsaphatott már a szakág legjobbjaival.

„Teljesen megszoktam már ezt a közeget, ami nem csoda, hiszen egészen fiatalon belekerültem. Emlékszem,

Verseny közben csak magamra koncentrálok, de az események utáni videózáson az ellenfelek mozgásáról is sok szó esik, igyekszem ellesni a tapasztaltabb korisok megoldásait – magyarázza Somodi, aki az évad hátralevő részére is kitér. – A junior-vb és a hatodik világkupa is Lengyelországban lesz, kevés eltéréssel; a terv szerint mindkettőn jégre állok. Az idény utolsó versenye pedig a legnagyobb, a felnőtt-vb lesz.”

(Kiemelt képünkön: Somodi Maja Fotó: Tumbász Hédi)

Legfrissebb hírek

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
8 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
Tegnap, 16:08

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 18:32

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 17:00

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.08.10. 13:01