Öttusa: a 18 éves Bauer Blanka szeme előtt a párizsi olimpia lebeg

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.01.23. 09:13
null
A 18 éves öttusázó, Bauer Blanka ahogyan tavaly, az idén is a felnőttek között méreti meg magát, és továbbra is a párizsi olimpián való részvétel a célja.

Az UTE 18 éves öttusázója, Bauer Blanka tavaly már a felnőttek között is figyelemre méltó eredményeket ért el, az idén pedig tovább folytatná az idősebbek mezőnyében való remeklést.

A Bátonyi Balázs irányításával felkészülő ígéret 2023-ban a kairói, a budapesti, majd a szófiai felnőtt-világkupaversenyen is döntőbe jutott, majd ott volt a bath-i olimpiai kvalifikációs felnőtt-világbajnokságon is, melyen csapatban Gulyás Michelle-lel és Barta Lucával bronzérmet érdemelt ki, míg egyéniben a legjobb magyarként a 16. helyen zárt. Nem mellesleg a vb elődöntőjében Blanka

10:38:08 perces világcsúcsot állított fel a kombinált versenyszámban,

azaz a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásban. Az U19-esek között is a kombinált szám világrekordere (11:33:20) ebben az évben már juniornak számít, de a céljai szempontjából a korosztálya egyáltalán nem lényeges.

„A fő célom nem változott:

 – mondja a sokra hivatott öttusázó. – A tavalyi eredményeimmel nem lehetek elégedetlen, de természetesen mindig úgy vagyok vele, hogy a versenyek sikerülhettek volna kicsivel jobban. A fejlődésem szempontjából sokat számított, hogy ott voltam a felnőttvilágkupák döntőiben, mert értékes tapasztalatokat szereztem és lovaspályákon is tudtam menni. A kombinált számban elért világcsúcsoknak örülök, ez is egy olyan szám, amelyben szeretném stabilan tartani a jó eredményt, viszont lovaglásban és vívásban folyamatos gyakorlásra van szükségem. A vívást tekintve különösen hasznos volt, hogy a felnőttek között versenyeztem tavaly is, mert sokat lehet tőlük tanulni. Bár az idén már junior vagyok, nem tervezek elindulni a korosztályos versenyeken, az olimpiai kvalifikáció lebeg a szemem előtt.”

Bauer Blanka juniorként próbálja meg kivívni a párizsi olimpián való indulási jogot Fotó: Buza Virág/MÖSZ

Blanka egyébként az öttusázók igen sűrű hétköznapjait éli. Heti négyszer hajnalban úszik, aztán a kombinált számot vagy a éppen a lovaglást gyakorolja, majd az iskolát követően este nyolcig tart a vívóedzése.

„Nem turistának készülünk Párizsba, tehát nemcsak az a célunk, hogy eljussunk az olimpiára, hanem az is: onnan szép eredménnyel jöjjünk haza – mondta Bátonyi Balázs a tavaly vb-t követően portálunknak. – Nagyon bizakodóak vagyunk, mert Blanka még nem érte el a képességeinek határát.”

(Kiemelt képünkön: Bauer Blanka Fotó: Buza Virág/MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
11 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
Tegnap, 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01