Úszás: a magyarokat nem zavarta meg a szokatlan helyzet Helsinkiben

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 21:09
null
Verrasztó Dávid remek időt úszott (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Verrasztó Dávid remek, 4:13-as idővel nyerte a 400 méter vegyest a helsinki nemzetközi viadalon.

A két héttel ezelőtti stockholmi nemzetközi viadallal ellentétben a helsinki versenyen majdhogynem maroknyi úszó lépett rajtkőre – csütörtökön az is kiderült, hogy ezúttal is a koronavírus-járvány írta a forgatókönyvet, merthogy a pandémiára való hivatkozással a szervezők maximalizálták az indulói létszámot. Mindezzel viszont csak a helyszínen szembesültek a magyarok...

A járványügyi rendelkezéseknek köszönhetően fordulhatott elő, hogy minden számban csak nyolc úszó rajtolhatott Finnországban, s az előfutamok négy legjobbja folytathatta este a fináléban.

A mieinket szerencsére olyan nagyon nem zavarta meg ez a felforgatott program, a viadal első napján több magyar elsőség is született, Bohus Richárd (BVSC-Zugló) mindjárt két távon is diadalmaskodott (100 m gyors, 100 m hát), akárcsak Verrasztó Dávid (FTC) – utóbbi kapcsán feltétlenül kijelenthetjük, hogy a nap legjobb eredményét érte el 400 vegyesen: az internetes eredményközlő ugyan 21 óráig nem frissült ebben a számban, ám Dávid édesapjától, a korábbi világbajnok úszó Verrasztó Zoltántól megtudtuk, hogy fia 4:13-as idővel nyerte a számot, mögötte másodikként Bernek Péter (BVSC-Zugló) ért célba 4:20-as idővel.

Hosszú Katinka (Iron Swim) csütörtökön három távon is a leggyorsabb volt, ám teljesítménye kapcsán továbbra is csak azt a megállapítást tehetjük, hogy a háromszoros olimpiai bajnok továbbra sem közelíti meg korábbi időeredményeit.

ÚSZÁS
HELSINKI MEET, HELSINKI

Magyar érdekeltségű eredmények. Férfiak. 100 m gyors:
1. Bohus Richárd 50.34. 400 m gyors: 1. Holló Balázs 3:53.56. 100 m hát: 1. Bohus 55.66. 200 m pillangó: 1. Verrasztó Dávid 1:59.51, 2. Bernek Péter 2:00.29. Nők. 50 m gyors: 1. Michelle Coleman (svéd) 24.94, ...4. Verrasztó Evelyn 26.58. 200 m gyors: 1. Verrasztó E. 2:01.98. 200 m hát: 1. Hosszú 2:15.25. 100 m pillangó: 1. Hosszú Katinka 59.94. 200 m vegyes: 1. Hosszú 2:12.83.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik