Nyílt vízi úszás: Risztov Éva halhatatlan lett

– Olimpiai bajnok lett Londonban, s immár halhatatlan is – honnan, hogyan, kitől tudta meg, hogy beválasztották a Hírességek Csarnokába?
– Tavaly kaptam értesítést az elismerésről: lett volna egy beiktatási ceremónia, sajnos a koronavírus-járvány azt is elvitte – kezdte Risztov Éva a Nemzeti Sportnak. – Emiatt az online térben történt meg az ünnepség, viszont ezt hihetetlenül profi módon lszervezték meg, hiszen amikor kapcsoltak engem, s elmondhattam a beszédemet és megköszönhettem az elismerést, meg is érkezett hozzám a csomag, benne a díjjal, úgyhogy tulajdonképpen élőben bonthattam ki és vehettem a kezembe.

– Miről beszélt az online ceremónián?
Arról, hogy ez óriási elismerés; lassan öt esztendeje, hogy visszavonultam, és mindjárt kilenc éve annak is, hogy olimpiai bajnok lettem Londonban – hihetetlenül jó érzés, hogy nem felejtettek el, az pedig még inkább, hogy olyan sportolók közé kerültem, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak pályafutásuk során. A szürke hétköznapokban, kiváltképp most, a járvány közepén egy ilyen díj még nagyobb erőt ad. Leginkább ahhoz, hogy vigyem tovább mindazt, amibe belekezdtem.

– Hogy olimpiai bajnok akar lenni, már kicsi gyerekkorában kimondta, nekünk meg elmesélte sokszor, de arról nemigen szoktak álmodozni a fiatal sportolók, hogy egyszer talán bekerülnek a halhatatlanok közé.
– Ugyanígy gondolom. Azzal, hogy ennyi év távlatából ismerik el a sportolói múltamat, újraélhetem azt az utat, amelyen feljutottam a csúcsra, s amelynek során rengeteget tanultam. Ilyenről valóban nem álmodik az ember – a filmszínész is leginkább szerepekre vágyik, s nem feltétlenül az Oscar-díjról mereng munka közben. Ez az a díj, amelyről a legtöbbünk úgy gondolta, hogy elérhetetlen.

– A szakma emlékszik önre, ez egyértelmű, s a beiktatásával még nyilvánvalóbbá vált, de vajon mi, hétköznapi emberek sem felejtettük el a bajnokot és a nagy győzelmét?
– Az emberek még kevésbé felejtettek el: nem egyszer, nem kétszer fordul elő, hogy egy-egy előadásom után vagy más találkozás alkalmával elmondják, mi is történt velük akkor, amikor olimpiai bajnok lettem.

– Hogy velük mi történt?
– Igen. Pontosan emlékeznek 2012. augusztus 9-ére, arra, hogy kora délután mit csináltak – könyvet tudnék írni a történetekből: volt, aki Németországban az autópályán vezetett, amikor nyertem, ő meg nyomta a dudát örömében, más a munkahelyén követte az úszásomat, volt, aki éppen húslevest főzött, akadt, aki azt mesélte, hogy a rajt után elment bevásárolni, s mikor hazaért, én még mindig úsztam, de olyan is volt, aki éppen egy strandon kapcsolódott ki, a háttérben szólt a közvetítés, és amikor közeledtem a célhoz, összegyűltek az emberek és együtt kiabáltak, szurkoltak. A hátamon végigfut a hideg, amikor felelevenítem ezeket a történeteket, de abba még inkább beleborzongok, hogy ilyen mély nyomot hagytam az emberekben – kevés olyan pillanat van az ember életében, amelyre ennyire konkrétan emlékszik. Én sokszor azt sem tudom megmondani, mi történt tegnap...

– Azért az olimpiai döntőre csak emlékszik!
– Persze, nem is szabad elfelejteni és nem is fogom soha, de nem ezzel kelek és fekszem. Az viszont kétségtelen, hogy mégiscsak ott van a hétköznapjaimban, hiszen amint kimondom a nevem, felcsillan az emberek szeme.

– A nevét? Vagyis már kevésbé ismerik fel?
– Tudja, úszószemüvegben és -sapkában azért másként festettem. (nevet)

– Nemsokára viszont sok-sok ilyen felszerelést magára húzó sportolónak szurkolhat: várja már a hazai rendezésű úszó Európa-bajnokságot?
– Nagyon, de azt őszintén sajnálom, hogy nézők nélkül rendezik meg a kontinensviadalt. De szeretem a dolgok jó oldalát nézni, így inkább örülök, hogy egyáltalán lesz Európa-bajnokság, ráadásul itthon. Mi, magyarok az elmúlt másfél évtizedben már bizonyítottunk, milyen klassz úszóversenyeket rendezünk, vagyis a szervezésre biztosan nem lehet panasz – nekünk, szurkolóknak már csak az marad, hogy minél több érmet kívánjunk a magyar úszócsapatnak.

– Bár az évek számát tekintve több időt töltött medencés úszóként, mint nyílt víziként, mégis adódik a kérdés: utóbbiakhoz kicsivel jobban húz a szíve?
– Követem és naprakész vagyok mind a két sportágban, de minden magyarnak szurkolni fogok, úgy rendezem be az életemet május közepén, hogy minél többször ott ülhessek a tévé előtt – izgalmas verseny lesz, már tényleg nagyon várom!