Ing, gatya – Malonyai Péter jegyzete

 
Dolgos ember a magyar, tudja, hogy a napnak csak 24 órája van, így aztán nem árt korán kelni. Szerdára virradóra meglehetősen sokan voltak, akik erre még rátettek egy lapáttal. A nap hivatalosan 5 óra 18 perckor kelt, ám nálunk – a környezetemben mindenképpen – sokan sokkal előbb ébredtek (vagy maradtak fönn...), másfél órával korábban (3:49) már talpon voltak, hogy lássák, mire megy Milák Kristóf a 200 pillangó tokiói döntőjében.

Most jöhetne a fordulat, hogy ki korán kel aranyat lel, de kerüljük az aránytévesztést: mi keltünk korán és Milák lelt aranyat. Lelt? Ez csak a közhely miatt állhat itt, hiszen az nem úgy van, hogy kimegyek az utcára, és a bokor alján megpillantom az aranyat. Még mosni is nehéz (lásd: Jack London), hát még olimpián megszerezni. Hát még pillangón. Hát még 200 méteren.

A látvány persze nem ezt sugallta. Nem ez jött át a képernyőn, még akkor sem, amikor nem ő vezette a mezőnyt. Valahogy látszott, hogy nem lesz itt baj, ő a legjobb úszó a medencében, (ős)tehetség, zseni, ifjú korát (21) meghazudtolóan tudatos versenyző. Rengeteg jelzőt elővehetnék még, a legjobb, ha mindenki kiválasztja a neki legjobban megfelelőt – miután újra megnézte a döntőt. Amelyben három testhosszt vert a második Honda Tomorura, több mint két másodperccel előzte meg, jellemző, hogy az önfeledten ünneplő japán és a harmadik olasz Federico Burdisso között nem volt egy másodperc. Ilyen ez a táv, ilyen ez a mezőny.

Amelyből kiemelkedik Milák Kristóf.

Engedelmükkel nem sorolom föl rangját és címeit a hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnoki győzelemtől (2016) mostanáig, akinek kedve (és ideje) van böngészheti a világhálót. Nincs annyi kalap, amennyit megemelhetünk előtte, ám nekem fontosabb, ha nem a legfontosabb, hogy hiába zseni – ember. Akinek néha elege van az egészből, hogy aztán visszatérjen az útra, amelyet kijelölt neki a talentuma. És megesik, hogy az olimpiai döntő előtt nem találja az akkreditációs kártyáját, s miközben előkeríti, elszakad a nadrágja. És emiatt legyen feszült – egy olimpiai finálé előtt.

A malőr nem zökkentette ki, hozta, amit vártunk és várt önmagától, amiben biztosak voltunk, és ő is tudta. „Ing, gatya...!” – indították útnak tanítványaikat az öttusaedzők a futásnál az én időmben, hogy aztán a gyerekek olyan tempót menjenek, hogy szakadjon az ing, repedjen a gatya. Mint Milák a 200 pillangó döntőjében, hiszen – mint mondja – kiúszta magát.

Egyelőre, hiszen százon is lesz verseny.

Ugyebár.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!