Fábián a nyolcadik 5 km-en, Beck második aranya

2023.07.18. 00:51
null
Leonie Beck már a második aranyérnét szerezte Fukuokában (Fotó: Getty Images)
A fukuokai vizes világbajnokság 5 km-es nyílt vízi úszásában Fábián Bettina a 8. helyen végzett, míg Olasz Anna a 16. pozícióban zárt. A német Leonie Beck a 10 km után ezt a számot is megnyerte.

 

ÖSSZEFOGLALÓ

A rajt után Fábián Bettina tapadni próbált az élen haladókra, és ezt sikerrel tette. Olasz Anna kissé hátrébb, de szintén a mezőny nagy része előtt úszott, elkerülvén a közelharcokat.

Már az első néhány száz méter után sejteni lehetett, hogy a legfőbb esélyesek, a 10 km-en aranyérmes német Leonie Beck, a holland Sharon van Rounwendaal és a brazil Ana Marcela Cunha között dőlhet el a rövidebb szám aranya.

Fábián végig szorosan követte az éllovasokat, de nem volt reális esélye az éremre. Olasz a verseny második felében leszakadt, és már nem is tudott felzárkózni, végül a 16. helyen ért célba. A mindössze 18 esztendős Fábián viszont jobban úszott, és a nagyszerű 8. pozícióban csapott célba.

A győzelmet az utolsó kilométereken hatalmas hajrába kezdő Beck szerezte meg, aki így már kétszeres világbajnoknak vallhatja magát Fukuokában.

VIZES VB, FUKUOKA
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
Női 5 km

1. Leonie Beck (Németország) 59:31.70
2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) +1.0
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) +2.2

8. Fábián Bettina +12.5

16. Olasz Anna +1:37.7

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

 

Legfrissebb hírek

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
2026.04.28. 18:03

Betlehem Dávid ezüstérmes az ibizai 5 kilométeres nyílt vízi úszóversenyen

Úszás
2026.04.26. 16:55

Betlehem Dávid duplázott Ibizán

Úszás
2026.04.25. 20:12

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid a 3 kilométeres kieséses versenyben is aranyérmet szerzett Ibizán

Úszás
2026.04.25. 12:20

Nyílt vízi úszás: Fábián Bettina negyedik lett a három kilométeres versenyben Ibizán

Úszás
2026.04.25. 10:37

Betlehem Dávid győzött, Mihályvári-Farkas Viktória harmadik lett az ibizai nyílt vízi vk-versenyen

Úszás
2026.04.24. 18:31

Betlehem Dávid aranyérmes az ibizai 10 kilométeres versenyen

Úszás
2026.04.24. 14:29

Mihályvári-Farkas Viktória bronzérmes az ibizai 10 kilométeres versenyen

Úszás
2026.04.24. 11:55
Ezek is érdekelhetik