Rövid pályás úszó Eb: biztató kezdés Lublinban

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.12.02. 21:10
null
Országos csúcsot úszott a magyar váltó (Fotó: Facebook, Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott)
A női 4x50 méteres magyar gyorsváltó a lublini rövid pályás Eb első napján két országos csúccsal nyitott – az esti döntőben meg a hatodik helyen végzett, akárcsak Sárkány Zalán 400 gyorson. Női 400 gyorson Ábrahám Minna ötödik, Pádár Nikolett nyolcadik lett.

JÓ JEL – gyakorta halljuk ezt az úszóktól egy-egy nagyobb verseny előtt, vagy éppen annak első napján: mindkét esetben azt takarja a kijelentés, hogy megvan az esélye annak, hogy a sportoló akkor, amikor igazán kell, képes a nagy dobásra.

Hogy Sárkány Zalán nem 400 gyorson lesz a legjobb a lublini rövid pályás Európa-bajnokságon, már a rajt előtt is tudtuk, ő a hosszabb távokon „ficánkol” igazán, ezt mutatják az elmúlt két évben az amerikai egyetemi bajnokságban elért (idő)eredményei, no meg persze a tavalyi budapesti rövid pályás világbajnokság 800 gyorson megszerzett aranya. De az, hogy Sárkány Zalán a lublini nyitó napon előbb délelőtt javított egyéni legjobbján négyszázon, majd még ettől is gyorsabb volt az esti döntőben, tényleg jó jelnek tekinthető a 800 és az 1500 gyorsot illetően.

„Az, hogy egy napon belül két, nagyjából hasonló négyszázat úsztam, azt mutatja, az állóképességem megvan. Csalódott nem vagyok, bár, ha a táv közepét kicsit jobban megnyomom, lehetett volna ez jobb is, mármint időben, de nem baj, legalább van miből tovább faragni” – nyilatkozta az Eb-döntőben hatodikként célba érő Sárkány.

Női 400 gyorson Ábrahám Minna nagyjából ugyanezen az úton ment végig kedden: egyéni csúcs délelőtt, egy újabb délután, ez meg a végén a döntőben egy ötödik helyet jelentett a számára – itt nem egyedüli magyarként úszott, Pádár Nikolett a nyolcadik lett.

A női 4x50-es gyorsváltónk délelőtt országos csúcsot úszva jutott be az esti fináléba, ott az időt igen (újabb rekord!), a helyezést viszont nem sikerült megismételnie, a kvartett a hatodik helyen ért célba.

Mindenképpen jó kezdésnek számít ez a keddi nyitány, úgy meg még inkább, hogy az első napi középdöntőkből Szabó Szebasztián 50 pillangón, Kovács Benedek és Szabó-Feltóthy Eszter pedig 200 háton jutott a szerda esti fináléba – akár az első magyar érem is megszülethet a lublini Eb második napján…

VÉLEMÉNYEK

„Az időm ugyan jobb lett a középdöntőben, mint az előfutamban, de megint nem jött ki jól a fal… Szeretnék a döntőben huszonkét másodperc alatt úszni, bízom ugyan abban, hogy ha ez sikerül, a helyezés is jó lesz, de inkább a fejlődést szeretném látni. A svájci Noé Ponti külön kategória, mögötte óriási csata lesz az érmekért.”

SZABÓ Szebasztián, az 50 m pillangó Eb-döntőse

 

„Próbáltam nem figyelni a többiekre, csak a saját úszásomat akartam jól összerakni. A táv második fele jól is sikerült, az eleje lassú volt, van még hová fejlődni ezen a távon. A váltódöntőben szerintem mindannyian kiadtunk magunkból mindent, nem is volt olyan messze az érem.”

ÁBRAHÁM Minna, a 400 gyors Eb-5. helyezettje

 

„Előzetesen nem feltétlenül számoltam én azzal, hogy döntőt úszhatok ezen az Eb-n, hiszen a nevezési listán a tizenhetedik voltam. A rövid pálya nem az erősségem, mert a víz alatti munkám nem olyan, mint a többieké – összejött a döntő, az időm sem olyan rossz, szerdán nekiveselkedek egy újabb a kétszáz méternek.”

KOVÁCS Benedek, a 200 m hát Eb-döntőse

ÚSZÁS
RÖVID PÁLYÁS EURÓPA-BAJNOKSÁG, LUBLIN
Előfutamok. A magyarok eredményei. Férfiak. 400 m gyors: 1. Daniel Wiffen (ír) 3:37.04, …4. Sárkány Zalán 3.38.07, …27. Betlehem Dávid 3:43.94, …Márton Richárd 3:44.19 – Sárkány döntőbe jutott, Betlehem és Márton kiesett. 200 m hát: 1. Mewen Tomac (francia) 1:50.19, …16. Kovács Benedek 1.53.18, …23. Jászó Ádám 1:54.89 – Kovács középdöntőbe jutott, Jászó kiesett. 50 m pillangó: 1. Noé Ponti (svájci) 21.86, …3. Szabó Szebasztián 22.25 – Szabó középdöntőbe jutott. Nők. 400 m gyors: 1. Isabel Gose (német) 3:56.90, …5. Ábrahám Minna 4:02.85, …7. Pádár Nikolett 4:03.39, …9. Késely Ajna 4:03.98, …21. Zsebők Laura 4:08.87 – Ábrahám és Pádár döntőbe jutott, Késely és Zsebők kiesett. 200 m hát: 1. Katie Shanahan (brit) 2:04.85, …7. Szabó-Feltóthy Eszter 2:07.25, …11. Molnár Dóra 2:07.91 – Szabó-Feltóthy és Molnár középdöntőbe jutott. 100 m mell: 1. Eneli Jefimova (észt) 1:03.44, …12. Fángli Henrietta 1:05.60 – Fángli középdöntőbe jutott. 50 m pillangó: 1. Louise Hansson (svéd) 25.17, …27. Komoróczy Lora 26.05 – Komoróczy nem jutott középdöntőbe. 4x50 m gyorsváltó: 1. Hollandia 1:35.42, …5. Magyarország (Senánszky Petra, Komoróczy Lora, Ugrai Panna, Ábrahám Minna) 1:36.90 – országos csúcs, régi: 1:38.49, 2023 – a magyar csapat döntőbe jutott
Középdöntők. A magyarok eredményei. Férfiak. 200 m hát: 1. John Shortt (ír) 1:48.84, …7. Kovács Benedek 1:51.08 – Kovács döntőbe jutott. 50 m pillangó: 1. Ponti 21.51, …4. Szabó Szebasztián 22.21 – Szabó döntőbe jutott. Nők. 200 m hát: 1. Pauline Mahieu (francia) 2:03.67, …6. Szabó-Feltóthy Eszter 2:05.77, …10. Molnár Dóra 2:06.80 – Szabó-Feltóthy döntőbe jutott, Molnár kiesett. 100 m mell: 1. E. Jefimova 1:03.28, …11. Fángli Henrietta 1:05.06 – Fángli nem jutott döntőbe
Döntők. Férfiak. 400 m gyors. Európa-bajnok: Jack Mcmillan (Nagy-Britannia) 3:36.33, 2. Lukas Martens (Németország) 3:36.51, 3. Daniel Wiffen (Írország) 3:37.02, …6. Sárkány Zalán (Magyarország) 3:38.03. 4x50 m gyorsváltó. Eb: Olaszország (Leonardo Deplano, Lorenzo Zazzeri, Giovanni Guatti, Thomas Ceccon – Carlos D’Ambrosio, Manuel Frigo) 1:22.90, 2. Lengyelország (Ludwiczak, Masiuk, Sieradzki, Chowaniec) 1:23.63, 3. Horvátország (Hribar, Miljenic, Puhalovic, Cvetko) 1:23.79
Nők. 400 m gyors. Eb: Isabel Gose (Németország) 3:54.33 – Európa-csúcs, régi: 3:54.52, Mireia Belmonte García (spanyol), 2013, 2. Simona Quadarella (Olaszország) 3:56.70, 3. Freya Colbert (Nagy-Britannia) 3:56.71, …5. Ábrahám Minna (Magyarország) 4:01.69, …8. Pádár Nikolett (Magyarország) 4:08.62. 4x50 m gyorsváltó. Eb: Hollandia (Milou Van Wijk, Marrit Steenbergen, Tessa Giele, Valerie Van Roon – Maaike De Waard, Britta Koehorst) 1:33.85, 2. Olaszország (Di Pietro, Curtis, Ambler, Cocconcelli – Mao) 1:34.30, 3. Lengyelország (Wasick, Fiedkiewicz, Maik, Lesniewska) 1:35.75, …6. Magyarország (Senánszky Petra, Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Ábrahám Minna – Komoróczy Lora) 1:36.49 – országos csúcs, régi: 1:36.90, 2025

 

Legfrissebb hírek

Úszás: Szegeden már a teljes korosztályos hátország vizsgázik

Utánpótlássport
5 órája

Rövid pályás úszó Eb: Sárkány és Ábrahám egyéni csúccsal döntős, országos rekord a női gyorsváltótól

Úszás
8 órája

A kapitány szerint ütőképes csapattal vágnak neki a rövid pályás úszó Eb-nek

Úszás
Tegnap, 18:07

CECJM-mérleg: 33 magyar úszóérem, benne 13 arany

Utánpótlássport
Tegnap, 17:55

A jövő sztárjai: Zámbori Hanna, Bagaméri Bence

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Úszás: Gyermekviadal Sopronban tíz ország versenyzőivel

Utánpótlássport
2025.11.28. 15:53

„Nem kell félteni!” – Sárkány Zalán egyéni csúcsokat vár magától az Eb-n

Úszás
2025.11.28. 07:28

Két évre eltiltották a legeredményesebb kanadai olimpikon nőt

Úszás
2025.11.25. 20:42
Ezek is érdekelhetik