Kós Hubert: Számomra a világkupa-szereplés kizárólag az úszásról szólt, a pénzdíj egyáltalán nem izgatott

CS. M.CS. M.
2025.10.27. 11:51
null
Kós Hubert (Fotó: Kovács Péter)
Óriási fölénnyel nyerte meg a világkupa összetettjét Kós Hubert, aki a három állomáson 9-ből 9 hátúszószámban diadalmaskodott, továbbá megdöntötte a 200 és a 100 világrekordját. Számára az elmúlt három hét kizárólag a versenyzésről szólt, a győzelmekért és a csúcsdöntésekért csinálta, a pénz semmilyen szerepet nem játszott benne – árulta el klasszisunk a Magyar Úszószövetségnek.

 

„Számomra a világkupa-szereplés kizárólag az úszásról szólt, arról, hogy lássam, hol tartok edzettségben, mennyit tudtam fejlődni rövid pályán – a pénzdíj egyáltalán nem izgatott. Tudom, ez elég szép összeg, az egyetemi szabályok azonban szigorúak a tekintetben, hogy mennyi pénzt kaphatok a versenyzés után. Azaz most két dolog számít: az úszóteljesítmény és az, hogy mindenben kövessem az NCAA előírásait – azt majd az összeférhetőséget vizsgáló complience részleg megmondja, jogosult vagyok-e bármennyire a díjazásból, vagy sem” – mondta Kós Hubert. 

„Ebben egyébként semmi újdonság nincs, hiszen 2022-ben is részt vettem a világkupán, és az akkor nyert, igaz, a mostanihoz képest jóval szerényebb pénzdíjam is bent maradt a WA kasszájában hasonló okokból. Ami biztos: nem szeretnék azzal nagyobb anyagi kockázatot vállalni, hogy esetleg elveszítem a texasi ösztöndíjamat – illetve kizárni magam az egyetemi csapatból, hiszen a célunk Bobbal az, hogy egymás után harmadszor is megnyerjük az NCAA-t, és erre szerintem minden esélyünk megvan. Úgy gondolom, lesz még sok jó évem az úszásban az egyetem befejezését követően, indulhatok még sok versenyen és nyerhetek elég pénzdíjat – ez a sorozat, az itt szerzett tapasztalatok pedig tökéletesen szolgálták a felkészülésemet és azt, hogy még jobb versenyző lehessek.” 

Az olimpiai bajnok Kós Huberttel lapunk keddi számában címlapsztoris nagyinterjút közlünk. 

Úszás
2025.10.26. 07:11

Úszás: Kós Hubert világcsúccsal nyerte a 100 hátat, ő az összetett győztes!

Öt világrekord is megdőlt a torontói rövid pályás világkupa-viadal záró napján.

 

Legfrissebb hírek

Betelt a nevezési lista a Balaton-átúszásra

Úszás
2026.06.09. 09:28

Kós Hubert a világranglista élére került 200 háton

Úszás
2026.06.08. 21:36

Úszás: Antal Dávid hat, Kokas Fanni négy arannyal zárt az ifi ob-n

Utánpótlássport
2026.06.06. 20:48

Sós Csaba az úszó Eb kapcsán: Nem a szintek, a mezőny lett erősebb

Úszás
2026.06.06. 13:43

Úszás: folytatódott az Antal Dávid-parádé

Utánpótlássport
2026.06.05. 20:09

„Ki kell mondanom: hamarabb kellett volna edzőt váltanom” – Cseh László a Nemzeti Sportrádióban

Úszás
2026.06.05. 11:07

Úszás: Antal Dávid 45 perc alatt két aranyat és egy bronzot szerzett

Utánpótlássport
2026.06.04. 20:20

Úszás: Petróczki Zsombor évjáratos csúcsot ért el 100 mellen

Utánpótlássport
2026.06.03. 20:54
Ezek is érdekelhetik