Kós Hubert elárulta, mit mondott neki edzője a világcsúcs után


Úszás: Kós Hubert a 200 hát világcsúcstartója rövid pályán!
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó a rövid pályás vk-sorozat záró állomásának első napján döntötte meg Mitch Larkin 2015-ös rekordját (1:45,63) és harmadszor is megnyerte a 200 méteres hátúszást a világkupa-sorozatban.
„A döntők előtt épp mondtam valakinek, hogy azért kéne közel úszni a világcsúcshoz, vagy megjavítani, mert akkor Bob (Bowman) talán nem szúr le. És végül is ez történt, mert azt üzente: „Great swim, congrats.” (Remek úszás, gratula.) Nem vitte túlzásba, de tőle egy ilyen többet ér, mint a korona, amit a fejemre tettek. Egyébként a parton utána azt mondtam, úgy éreztem, lehet 1:45 és 1:50 között, de igazából 1:45 és 47 közé lőttem be magam, és állítom, a múlt heti 1:47 sem volt könnyebb úszás ennél. Most azért lett meg a rekord, mert megjött (Thomas) Ceccon, és mindenáron meg akarta törni a sorozatomat. Belekezdett, így én is ki tudtam lőni a első százon, egy másodperccel úsztam gyorsabban az első felét, mint decemberben a világbajnokságon. És higgyétek el, nem csak a szokásos szöveg, tényleg tudom, hogy ebben van még, mert a harmadik ötven, meg pláne az utolsó az erős kezdés miatt halványabbra sikerült, szóval ezen bőven lehet javítani” – idézte a Magyar Úszószövetség honlapja Kós Hubertet, aki vezeti – és minden bizonnyal meg is nyeri – a világkupa összetett versenyét, hiszen Carmelben és Westmondban is győzött 50, 100, illetve 200 háton, ráadásul a torontói 200-as világrekord után nem sokkal 100 vegyesen másodikként érte a falat.
Kós Hubert részletezte a csúcs okait is.
„Most végérvényesen kiderült, mennyire fontos, hogy legyen egy kis szünet. Tavaly nem volt, Szingapúrban mondtam is, azt érzem, mentálisan kifacsaródtam a vébé végére. Szükség volt arra az egy hónapra nyáron, amíg kikapcsolódtam, így nem kellett több, mint pár hét komolyabb edzés, és már így is képes voltam erre a világcsúcsra. Azt gondolom, így, okosan, apróbb szüneteket kell tartania egy élsportolónak, a több hónap nem feltétlenül működik. Nálam ez így nagyon bejött, mentálisan baromi jó állapotban vagyok, talán látszik is, mennyire boldogan úszom, élvezem a versenyzést… Meg hát azt, hogy még van két nap nyugi, aztán megyünk Bobbal edzeni a magaslatra… De kell, mert azt is érzem, hogy azért már fáradok; és persze az van bennem, hogy ha két-három hét munka után így ment, akkor mi lesz harmincvalahány hét után Párizsban, az Európa-bajnokságon. Mert hiszem, hogy ez a szezon még jobb lesz, mint az előző kettő” – tette hozzá Kós Hubert, aki a torontói vk második napján 50 háton, a harmadikon pedig 100 háton is felteheti a fejére – és az elmúlt három hétben nyújtott teljesítményére – a koronát.








