Nyílt vízi úszás: minden magyar az első tízben Setúbalban

K. E.K. E.
2025.06.14. 20:47
null
Rasovszky Kristóf az ötödik helyen ért célba (Fotó: Árvai Károly)
A nyílt vízi úszók setúbali világkupaversenyének 10 kilométeres viadalán közel jártak a dobogóhoz legjobbjaink, ám az éremszerzés ezúttal elmaradt.

ERŐLTETETT AZ A MENET, amelyet a nyílt vízi úszók, különösen az európai szekcióban élők járnak, hiszen három hét alatt a harmadik 10 kilométernek „futottak” neki a setúbali világkupa-viadalon az indulók – köztük a magyarok. 

Mindez azért, kiváltképp, hogy a versenyek között az edzések sem maradtak ki a kontinensviadal, az országos bajnokság és a vk-viadal között, mindenképpen érezteti a hatását, de hát a cél a júliusi szingapúri világbajnokság, és az, hogy ott minél jobban szerepeljenek a mieink. 

A világkupa-sorozat harmadik állomásán, Setúbalban a férfiak délben, a hölgyek 18 órakor rajtoltak. 

Rasovszky Kristóf az utolsó körig többnyire vezetett, de az élbolyban úszott Betlehem Dávid is, sajnos azonban a hajrá a szokásosnál is erősebbre sikeredett, de ezt nem az iram kapcsán kell megállapítanunk, hanem a verekedések okán… 

S bár ez konkrétan látható tény volt, erre sem a végül ötödikként, illetve hetedikként célba érő Rasovszky és Betlehem nem hivatkozott, inkább beszéltek a fentebb már említett megterhelő hetekről. 

„A három tíz kilométer mellett más versenyszámokat is úsztunk ebben az időszakban, nem is éreztem azt a frissességet a setúbali hajrában, mint például az Európa-bajnokságon – mondta Rasovszky Kristóf. – Ez egyébként nem meglepő, hiszen a múlt heti országos bajnokság után megkezdtük a felkészülést a vébére, vagyis Setúbalba nem pihent állapotban érkeztünk, éppen ezért elégedett vagyok az ötödik hellyel.”

Betlehem Dávid azt emelte ki, hogy ezúttal egész jól bírta a 18-19 fokos vizet, annak pedig kifejezetten örült, hogy még így is közel volt a dobogó, ráadásul: „A világbajnokságon sokkal melegebb lesz a víz, innentől arra koncentrálunk.”

A hölgyeknél ott volt a mezőnyben a bordasérülésével továbbra is viaskodó Fábián Bettina, valamint a 10 kilométer Eb-címvédője, Mihályvári-Farkas Viktória, de ezúttal az érmes csatába egyikük sem tudott beleszólni – a hajrát utóbbi nagyon megnyomta, 1.7 másodperccel maradt csak le a bronzról, Fábián Bettina a tizedik lett.

NYÍLT VÍZI ÚSZÁS
VILÁGKUPA-SOROZAT, 3. ÁLLOMÁS, SETÚBAL
10 km
Férfiak: 1. Marc-Antoine Olivier (francia) 1:53:28.10, …5. Rasovszky Kristóf 1:53:35.30, …7. Betlehem Dávid 1:53:36.90
Nők: 1. Moesha Johnson (ausztrál) 1:53:39.60, …4. Mihályvári-Farkas Viktória 1:53:44.80, …10. Fábián Bettina 1:53:57.40

 

Legfrissebb hírek

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
2 órája

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
3 órája

Úszás: parádé Argentínában is, éremhalmozás a nyári világversenyeken

Utánpótlássport
2026.09.08. 16:29

Ládaderbi: sztársportolók a rajtvonalnál

Egyéb egyéni
2026.09.08. 13:27

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Nyílt vízi úszás: aranyéremmel zártunk Argentínában

Utánpótlássport
2026.09.06. 19:03

Nyílt vízi úszás: Kárpáti Máté arany után vb-bronzot szerzett

Utánpótlássport
2026.09.05. 17:33

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.09.05. 10:42