Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

2025.03.04. 17:25
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője elmondta, hogy a négy évre eltiltott olimpiai bronzérmes úszónak, Kenderesi Tamásnak hat eltérés volt a biológiai útlevelében, ebből csak egyre adott elfogadható magyarázatot.

A sportoló ügyvédje, Hergenrőder Tamás hétfőn azt nyilatkozta, hogy Kenderesinek nem minden mintája került a biológiai útlevelébe. Kedden Tiszeker Ágnes az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy valóban így van, mert egy nemzetközi szinten is élversenyzőnek számító sportolótól sokféle mintát vesznek, vért és vizeletet egyaránt, de vérből is többféle van. Van, ami növekedési hormon kimutatására alkalmas, van, aminél vértranszfúziós jeleket keresnek, és mindig pontosan lehet tudni, melyik vért milyen analízis céljából vették le.

„Amit a biológiai útlevél céljából vesznek le, az kötelezően bekerül a nemzetközi információs rendszerbe. A bizottság és a WADA-akkreditált laboratórium is megvizsgálta, és úgy látta, hogy minden minta megfelelően fel lett vezetve” – szögezte le.

Hangsúlyozta: hat eltérés volt a biológiai útlevelében, ebből egyet az úszó megmagyarázott azzal, hogy vért adott – ami legális –, és ezt el is fogadták.

Az ügyvéd szerint egy másik mintánál összekeverték a vérvételt a vértranszfúzióval, de a MACS vezetője szerint ezt nem lehet összekeverni. Hozzátette: a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ezt is megvizsgálta, és rendben találta az adminisztrációt. Megállapították, hogy az a magyarázat, amit Kenderesiék szakmailag adtak, nem elfogadható, és nem magyarázza az összes többi eltérést a biológiai útlevélben.

TISZEKER ÁGNES SZERDA REGGEL A NEMZETI SPORTRÁDIÓBAN IS BESZÉLT AZ ÜGYRŐL, A BESZÉGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG.

Kenderesi Tamás (Fotó: Török Attila)

Múlt csütörtök emelkedett jogerőre Kenderesi doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása, miután a CAS elutasította az olimpiai bronzérmes úszó fellebbezését, és helyben hagyta a MACS elsőfokú, elmarasztaló döntését.

A 28 éves Kenderesi 2022 októberében kapott értesítést arról, hogy atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vonták. Később el is tiltották. Kenderesi a tárgyalásával kapcsolatban korábban elmondta, felajánlották neki, hogy amennyiben elismeri a doppingvádat, kisebb mértékű büntetést kap, ő azonban, mivel – mint azt hangsúlyozta – „nem csinált semmit”, ezt nem volt hajlandó elfogadni.

A 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok, 2016-ban Rio de Janeiróban 200 méter pillangón bronzérmes úszó az ügy folytatásaként a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordulhat.

 

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt eltiltották a férfi 100 méter 2022-es világbajnokát

Atlétika
2026.03.07. 10:38

Olimpiai bronzérmes és paralimpiai bajnok is szerepel a négy év után visszatérő Exatlonban

Egyéb egyéni
2026.03.06. 12:21

Doppingvétség miatt felfüggesztették 27 kenyai sportoló versenyzési jogát

Egyéb egyéni
2026.03.03. 11:27

Eltiltották Diribe Welteji vb-ezüstérmes etióp középtávfutót

Atlétika
2026.02.26. 19:24

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00
Ezek is érdekelhetik