Gyász: Elhunyt a magyar származású világhírű amerikai úszóedző, Jon Urbanchek

2024.05.10. 21:19
Jon Urbanchek (Fotó: Imago Images)
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Jon Urbanchek (Urbancsek János) magyar származású világhírű amerikai úszóedző, aki öt olimpián is segítette az Egyesült Államok válogatottját, és számos világhírű versenyző nevelkedett a kezei alatt.

Urbanchek 1956-ban, a szovjet megszálláskor hagyta el Magyarországot, majd a következő évben az Egyesült Államokba költözött. A Michigan Egyetem színeiben 1961-ben 1650 yardon egyetemi bajnok volt. Az 1970-es évek közepétől az amerikai úszó-utánpótlás nevelésével foglalkozott.

A csütörtökön családja körében elhunyt elszakember öt olimpián (1988, 1992, 1996, 2000, 2004) és két világbajnokságon (1994, 1998) edzőként, az 2008-as és a 2012-es ötkarikás játékokon tanácsadóként segítette az amerikai válogatottat. 2008-ban beválasztották a sportág nagyjait tömörítő Hírességek Csarnokába.

Harmincnégy versenyzője jutott ki olimpiára, ők összesen hét arany-, hat ezüst- és négy bronzérmet szereztek. A dobogósok között vannak olyan nagyságok, mint Mike Barrowman (1992), Gustavo Borges (1992, 2000), Tom Dolan (1992, 1996), Dan Ketchum (2004), Brett Lang (1988), Tom Malchow (1996, 2000), Eric Namesnik (1992, 1996), Chris Thompson (2000), Peter Vanderkaay (2004), Marcel Wouda (2000) vagy Kaitlin Sandeno (2000, 2004). Utolsó olimpiáján, 2012-ben Londonban Tyler Clary és Matt McLean szerzett aranyérmet azok közül, akiket ő edzett.

 

Legfrissebb hírek

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
10 órája

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
2026.11.01. 15:13

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01

Meghalt Steer Antal világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó

Birkózás
2026.10.28. 13:59

Gyász: elhunyt David Rigert, olimpiai bajnok súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.10.26. 21:30

Bild: Kimmich édesapja halála miatt nem játszik az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 13:23

Gyász: elhunyt Szolnoki Mária olimpiai ezüstérmes tőrvívó

Egyéb egyéni
2026.10.19. 17:16