Vizes vb: Senánszky Petra egy hellyel maradt le az elődöntőről 50 gyorson

Vágólapra másolva!
2023.07.29. 03:56
null
Senánszky Petra (Fotó: Árvai Károly)
Senánszky Petra hetedik helyen zárta előfutamát 50 méter gyorson a fukuokai vizes világbajnokságon 25.04-es időeredménnyel, ezzel 17. helyen végzett és nem jutott elődöntőbe, ám ha valaki visszalép, mégis úszhat a döntőért.

 

A 100 méter gyorstól visszalépő Senánszky nem kapta el igazán jól a rajtot a második legerősebb futamban és végül 25.04-es időeredménnyel futamában hetedik, összességében 17. lett, azaz egy hellyel maradt le az elődöntőről, de ha valaki visszalép a számtól, őt kérik fel.

„Sajnos az elejétől kezdve nem volt az igazi az úszás, a rajtnál kicsit megbillentem. Reménykedtem benne, hogy hátha elég lesz. Tavaly 25.25-öt úsztam reggel és bekerültem a középdöntőbe, most pedig két tizeddel jobbat. Sajnálom, hogy nem próbálhatom meg este és még egyszer, mert szerintem lett volna benne több is. Úgy érzem, jól keltem fel, jól ment a reggel, motivált voltam, mert végre itt volt a versenyszám az utolsó előtti napon. Olyan régóta vagyok itt, hogy örültem, hogy úszhatok egyéni számot is. Összességében elégedett vagyok, de jobban örültem volna, ha bekerülök a középdöntőbe” – értékelt az M4 Sportnak Senánszky Petra.

A selejtező legjobb idejét a svéd Sarah Sjöström úszta 23.93-mal, a Senánszky futamát megnyerő olimpiai bajnok ausztrál Emma McKeon nyolcadikként jutott a legjobb 16 közé.

Legfrissebb hírek

Végleges a 2027-es vizes vb menetrendje

Úszás
2026.02.02. 14:34

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
2025.12.24. 14:16

Hivatalos a 2027-es budapesti vizes világbajnokság időpontja, az MVM Dome is a helyszínek között

Úszás
2025.12.15. 18:15

Sárkány Zalán rövid pályás Európa-bajnok 800 méteres gyorsúszásban

Úszás
2025.12.06. 19:41

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Senánszky Petra: magyar csúcs 50 gyorson!

Úszás
2025.11.06. 19:22

Megalakult a 2027-es vizes vb szervezőbizottsága

Úszás
2025.10.08. 17:48

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.09.10. 01:19
Ezek is érdekelhetik